Home » magyar cikk » hogyan mondjunk nemet?

Life Coach Andrea NZ

Amennyiben nem tudsz lelkiismeret-furdalásmentesen nemet mondani, az igened sem valódi szabadságban fogant.

hogyan mondjunk nemet?

ha egy szóval kéne leírni hogy hogyan mondjunk nemet, akkor

ÉRZELEMMENTESEN

Najó, ugorjunk neki kicsit bővebben.

Sokszor előkerült már a határállítás és a nemet mondás témája, de az egyre inkább szinte folyamatos alkalmazkodást igénylő megállás nélkül változó világban ez lassan alapvető fontosságú készség lesz.

Megkérnek valamire amit nem akarsz / nincs kedved / hangulatod / időd / erőd megcsinálni.

Mondjuk anyós megint jönni akar látogatóba. Már a könyöködön jön ki hogy hetente egyszer/sokszor jön / szeretnél a pároddal egyedül lenni / bármi valós ok és szeretnéd ha nem jönne.  (Hogy ez mitől „megcsinálni”? Vendéget fogadsz, nem? Merthogy attól, hogy családtag még nem ott lakik: azaz vendég.)

Rutinos már, nem a párodat kérdezi (akitől nemet kapna) hanem téged.

 

Azért jobb, ha a figyelmünk nem siklik el két fontos pont fölött:

1. Szólt, hogy jönne. Nem beállít csak úgy „erre jártam”.

2. Pároddal egy csapatban fociztok: ő sincs oda az ötletért, azaz legalább vele nem kell (nem vele kell) a határállítást gyakorolni.

 

Mivel minden helyzet más és más, továbbá minden családban és kapcsolatban egyedi dinamikák működnek így a tervet egyrészt muszáj egyénre (ránk és a másik félre) továbbá aktuális helyzetre szabnunk. Másrészt mivel a másik reakcióit (és időnként a sajátjainkat se) nem tudjuk pontosan előrejelezni, a tervezés lényege szerintem valahol a legrosszabbra való felkészülés és szituációhoz történő instant alkalmazkodási képesség megalapozásának ötvözete.

Az sem hátrány, ha az első (néhány) esetben a tervezett konfrontáció (biza, nemet mondani konfrontáció) előtt egy megbízható személlyel átbeszéljük a lehetséges forgatókönyveket. Nem azért mert azok valamelyike fog bekövetkezni (jó eséllyel meglepetés lesz úgyis) hanem hogy mentálisan és érzelmileg fel tudjunk készülni sokféle válaszreakcióra, szóval bármi is jön legyen némi rutinunk fogadni azt.

 

Hogyan fogjunk hozzá?

0. Nyerjünk időt.

1. Döntsük el mit szeretnénk.

2. Készüljünk fel a lehetséges reakciók kezelésére.

3. Kommunikáljuk a döntésünket.

4. Kezeljük a reakciókat.

 

Bontsuk le:

0. Nyerjünk időt.

„Át kell gondolnom.” „Hadd beszéljem meg a párommal.” „Visszahívlak egy óra múlva.”
Ha írásban jön annál jobb, ott várhatunk a válasszal. Mondom VÁRHATUNK. Akkor válaszolunk mikor alkalmas lesz.

Tudatosítsuk magunkban és ha nem tetszik a másik félnek akkor benne is: NEM MONDTUNK NEMET. (még) Időt kértünk. Azt szabad.

1. Döntsük el mit szeretnénk.

Nemet mondani, tudom, de biztos? 100%?

Akkor is, ha égzengés és földindulás lesz? Meg örök harag? Meg „hálátlan dög”?

Na, és itt csúszunk át a következő pontba:

2. Készüljünk fel a lehetséges reakciók kezelésére.

Először is, adjuk meg az esélyt arra, hogy a látogatóba jönni kívánó vendég el tudja fogadni a nemet válaszul. Ekkor túl sok dolgunk nincs, csak az esetlegesen fel- feltörő bűntudatunkat kezelni. (Miért is gyötör mikor tényleg nem akartam, hogy jöjjön? Fogas kérdés, mi?)

Azért biztos ami biztos, vázoljunk fel 2-3-4 nagyon extrém szcenáriót. Nagyon extrémet.

Azt a „soha soha soha nem fog ilyet csinálni”. Az király, ha tényleg nem. De hasonlóan extrém még előfordulhat.

Legalább lesz szerszámoskészletünk, hogy hogyan reagáljuk le. Ha meg normálisan vagy nem túl extrémen reagál akkor meg legalább van néhány eszközünk bármilyen másik lehetséges jövőbeni konfrontációra – akárkivel.

Ja, és közben ráébredhettünk, hogy mégsem vagyunk annyira tehetetlenek, sőt… akár vannak kreatív ötleteink hogyan lehet kifogni a szelet egy viharos vitorlából 😊

3. Kommunikáljuk a döntésünket.

A legfontosabb kérdés: hogyan mondjunk nemet

Mivel alapvetően problémánk volt a nemet mondással, így feltételezhetjük, hogy a döntésünk kommunikációja érzelmileg megterhelő lesz. Nem véletlenül készültünk változatos válaszreakciókkal a mindenféle extrém reakciókra.

Talán a legfontosabb:
érzelemmentesen kommunikáljuk.

Miért?

Mert hiába a hideg fejjel (munka esetén akár szakmai alapokon) meghozott döntés,
ha a kommunikációnk érzelemmel teli akkor jó eséllyel érzelmi reakciónak fogják látni és akként is fogják kezelni.

Hölgy olvasóim, figyelem: hisztinek.

Akkor is ha tényleg nem hisztiből / érzelmi alapon döntöttünk, a legtöbb ember nem fog az érzelemdús kommunikációs stílus mögé látni (nézni?).

Hogyan?

Készüljünk fel (ugyebár nem véletlen nyertünk időt a nulladik pontban).
Teremtsünk amennyire lehet nyugodt fizikai környezetet, ha úgy érezzük, akkor a támogató ember legyen kéznél (fizikálisan vagy virtuális eléréssel).

Sokszor a tudat, hogy tudjuk nem vagyunk egyedül, segít higgadtnak maradni.

Lőjük be meddig érünk rá. Mondjuk „van 5 percem” időzítő beállít / segítő méri az időt és csápol ha lejárt. Miért? Mert így tudjuk hogy meddig kell kitartanunk higgadtan. Ha menni kell menni kell, ha le kell tennem akkor „le kell tennem” esetleg „majd folytatjuk máskor, szép estét”. ÉS LERAKJUK !
Fussunk még egyszer végig a fejünkben a „szerszámosládánkon” és tudatosítsuk magunkban: amíg normális stílusban és hangnemben kommunikálunk addig a reakcióját csak a mi határállításunk fogja okozni.

És az ő reakciója róla szól.

Majd vegyünk egy nagy levegőt és tárcsázzunk.

Mit?

Mit mondjunk?

Az igazat, csakis az igazat 😊
Nem feltétlenül ugye a teljes igazat, de amit mondunk az legyen igaz. „A héten nem alkalmas, jövőhéten talán, beszéljünk a hétvégén.”
Tényeket, tőmondatokban és kijelentő módban.
Bármilyen feltételes mód, amely a mi személyünkre irányuló közlésben merül fel, támadási (izé, belekapaszkodási felületet) adhat. Feltételes mód a másikra vonatkozó mondat(ok)ban viszont elkél „Esetleg jó lenne-e neked jövő hét kedd este?”

Hogyan mondjuk?

Kedvesen, nyugodtan, semmiképpen nem uralkodó / lekezelő hangnemben.
Rutinosabbak az empatikus, esetleg együttérző stílussal is megpróbálkozhatnak.

Adjunk esélyt arra, hogy a másik féllel szembeni konfrontációnk nyitánya lehet egy őszintébb, mélyebb kommunikáció kialakításának.
Gondoljuk át, hány ilyen esélyt kívánunk adni és/vagy mi az a reakció aminek felmerülése esetén erről leteszünk. Amennyiben szükséges, ezen feltételrendszert rendszeresen vizsgáljuk felül. Ez esetben némi magyarázattal szolgálhatunk („egész héten túlóráztam, fáradt vagyok”).

– Fontos! A magyarázatadás nem egyenlő a magyarázkodással.
Elmondhatjuk hogy miért döntöttünk így („fáradt vagyok”) de nem szabad elvárnunk hogy a másik elfogadja a magyarázatunkat. Miért? Mert akkor könnyen átcsúszhatunk magyarázkodásba és elkezdjük bizonygatni, hogy miért úgy döntöttünk ahogy, vagy inkább hogy miért is vagyunk fáradtak, miért túlóráztunk sokat, miért hagyjuk hogy a munkahelyen kihasználnak, miért nem tudunk nemet mondani bent…. Ja, hogy itthon is most tanuljuk hogyan mondjunk nemet? 😊

Szóval igyekezzünk annyira röviden és tényekre szorítkozva kommunikálni amennyire tudunk. Azért is, mert ha fáradtak vagyunk és ezért ne jöjjön akkor ugye telefonon miért is tudunk hulla fáradtan egy-másfél órát diskurálni? Na ugye.

4. Kezeljük a reakciókat

Amíg normális stílusban és hangnemben kommunikálunk addig a reakcióját csak a mi határállításunk fogja okozni. És az ő reakciója róla szól. 

Mantrázzuk: „az ő reakciója róla szól”

És maradjunk higgadtak. Az idő telik, és ugyebár nekünk csak 5 percünk van most beszélgetni…. UGYE?

a reakció függvényében…

– Tegyük fel, hogy a másik fél nyitott volt és elfogadta a válaszunkat.
Király! Túléltük! Ő is!

Jé, határt állítottunk és elfogadta 😊

és el lehet nyitni egy új kommunikációs fejezetet.


– És mi van ha kiakad / megsértődik?
Mi is járt a fejünkben mielőtt tárcsáztunk? „az ő reakciója róla szól”.

A megsértődés szerintem manipuláció.

Szóval ráharapunk a nyelvünkre, kipréselünk egy „szép estét” elköszönést és lerakjuk.
Miért?

Mert akkor és ott ebbe a vitába TILOS belemenni.

A megsértődés egy érzelmi reakció. Ráadásul egy elég erős darab.

Érzelmileg felfűtött állapotban érdemi megbeszélést lefolytatni lehetetlen.

Majd egyszer ha mindenki lehiggadt, talán…

Majd miután letettük (időben!)

forduljunk együttérzéssel saját magunk felé:

érezzük át a beszélgetés során visszafojtott érzelmeinket, sírjunk, nevessünk, kacagva üvöltsünk és bármi ahogy kijön

MEGCSINÁLTUK

Akkor is ha nem pont úgy ment mint terveztük / szerettük volna.

Hatalmas lépést tettünk 😊

Majd miután kiörömködtük és -káromkodtuk magunkat és lenyugodtunk, esetleg aludtunk is rá egyet gondoljuk és elemezzük végig hogy ment.
Mi ment jól, hol lehet még fejleszteni, hol vesztettük (majdnem) el a higgadtságunkat, mi nyomott meg és milyen gombot hogy az ott majdnem kicsúszott az irányítás (önmagunké!) a kezünk közül. Hogy sikerült megfogni magunkat. Hogyan tovább – miben tudunk fejlődni és mi kell hozzá. Hogyan mondjunk nemet.

És a vállveregetésről se feledkezzünk meg.

Akkor se, ha volt támogatásunk.

Attól még hogy valaki a pálya szélén veszettül szurkolt attól még
mi voltunk a pályán 😊

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook


Leave a comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.