Home » Posts tagged 'szeretet'

Tag Archives: szeretet

Life Coach Andrea NZ

Amennyiben nem tudsz lelkiismeret-furdalásmentesen nemet mondani, az igened sem valódi szabadságban fogant.

a gyereknevelés egyszerű mint az egyszeregy… vagy mégsem?

2022 június 08 / Leave a comment

Nem tudom az olvasóim közül ki hogyan nevelkedett, nálunk az autokrata gyereknevelési stílus dominált.

A végtelen mennyiségű ”miért”re jellemzően a „csak”, illetve a „csak mert én azt mondtam” jött,  magyarázat nélkül. Nem, nem azt mondom, hogy mindig minden esetben meg kell értetni és elfogadtatni a gyerekkel a döntéseinket, mert nem lehet. Elfogadtatni sem mindig könnyű, de van amikor megértetni sem.

Szóval nálunk is elszokott nagyritkán jutni az eszmecsere a „csak”-ig. Nagyritkán.

Mert első-, másod-, és gyakran sokadik körben is törekszünk arra, hogy magyarázatot adjunk, hogy megértsék mi miért van, mit miért döntünk úgy ahogy. Aztán vannak helyzetek amikor belép a szülői tekintély (kortól és szituációtól függően), de

nem tekintélyuralmi rendszerben.

Hogy miért? Mert

„a gyerek gyerek, de attól még nem hülye”

mondogatta gyakran a tesóm és hát mit ne mondjak, a meglátása meglehetősen szembe állt azzal amit otthon gyereknevelés címén tapasztaltam. Ennek ellenére igaza volt. Jó iránytűnek bizonyult.

Mert azt tudtam, hogy bár látszólag könnyebb a feltétlen szülői tekintély kiaknázásával készült minionokat tutujgatni, azért

marhára ki lehet velük ám így szúrni hosszú távon.

Mert mindent, amit mi nem tanítunk meg nekik, amit nem építünk fel bennünk belül (önbecsülés, önbizalom, kitartás, szorgalom, következetesség, határok) felnőttként kell majd kínkeservesen kiépíteniük magukban, ha egyáltalán eljutnak odáig.

A világ nem feltétlenül egy barátságos közeg, csupa-csupa kedves támogató emberrel.

Minél felkészületlenebbül engedjük el őket, mert mi nem vagyunk hajlandóak önmagunkba nézni őszintén és elkezdeni kijavítani a bennünk lévő elrontott szülői programozást, annál sz@rabb lesz nekik.

Egy aránylag biztos belső alapokon nyugvó fiatal felnőttnek sem egyszerű, de egy tekintélyt feltétel- és gondolkodás nélkül tisztelő és annak engedelmeskedő, határokkal nem rendelkezőnek még sokkalta nehezebb lesz. És iszonyatosan sokat fog sérülni, miközben nem lesznek technikái hogyan gyógyuljon, hogy kérjen (merjen kérni) segítséget, hogy képes (lenne) felelősséget vállalni és dönteni, csak ugye nem hagyták. Mármint nem hagytuk, ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz. (akinek meg nem inge, ne vegye magára 😊 )

Najó, ha tekintélyuralommal ezek szerint nem működik, akkor essünk át a ló másik oldalára és engedjük szabadjára őket, nem? Hát… nem. Az nem gyereknevelés.

Határok nélkül lehet hogy megtanul dönteni (bár ha mindent szabad akkor hol itt a döntés) de mi lesz a felelősségvállalással? Azzal, hogy a döntéseknek és cselekedeteknek van következménye?

Hogy bár nem kell gondolkodás nélküli bábként bólogatni, de vannak helyzetek amikor a tekintély igenis számít és igenis engedelmeskednünk kell, akár tetszik akár nem?

Hozhatnám a rendőröket példaként, de maradjunk egy meglepőbbnél.

A repülőgépen a legmagasabb pozícióval és legnagyobb tekintéllyel rendelkező ember is köteles engedelmeskedni a stewardessnek. A legkisebbnek is. Különben repül a repülőről. Miért? Mert a repülőn a személyzet diktál. Ennyi.

A gyereknevelés térképrajzolása úgy tűnik ebből az irányból nem megy, fordítsuk meg.

Mi a célunk? Mit szeretnénk a mi gyerekeinknek? Milyenek legyenek a gyerekeink? És ahhoz igazítsuk a nevelésüket. A mi gyereknevelésünket.

És akkor most szépen álljunk fel és tegyük le a saját egónkat.

Rendben?

Ne azt nézzük, hogy nekünk mi lenne jó ha ők milyenek lennének (ó, hát minden nap felhív a drágám, ugyan már van három gyerek de hát nem tud a tanácsaim nélkül élni).

Vegyük le önzőség című gúnyánkat és azt gondoljuk végig, hogy nekik mi lenne jó ha milyenek lennének.

Na ugye milyen másképp néz ki a menyasszony / vőlegény?

Szóval Neked/Nektek mi a célotok, milyen legyen a gyermek?

Mertogy a gyerekneveléseteket ehhez kell igazítani.

Nem, nem arra gondolok, hogy olimpiai bajnok vagy nemzetközi cég elsőszámú vezetője.

Milyen olyan alapvető készségekkel rendelkezzen, hogy boldogulni tudjon az életben?

Ha megvan, akkor gondold/gondoljátok végig, milyen belső felépítés szükségeltetik benne ahhoz, hogy ezt el tudja érni.

Na és akkor most eljött az ideje annak, hogy azon elmélázz(atok) ezt hogy tudjátok neki megadni. Mert a belső huzalozásukat jórészt mi, szülők adjuk nekik. Azzal ahogyan neveljük őket, ahogy viszonyulunk hozzájuk és másokhoz, ahogy reagálunk rájuk. Ahogy szeretjük őket.

Aki még nem olvasta volna tőlem: nem érzésről beszélek.

a szeretet egy döntés és az azt alátámasztó tettek

Mi arra jutottunk, hogy számunkra egy gondolkodni, érvelni, dönteni és felelősséget vállalni képes fiatal felnőtt kinevelése a cél. Az egyik folyamatban a másik már aránylag kész 😊

Hogyan csináltuk?

Hát…

sok sok hibával, mellényúlással, rossz döntéssel, felelősségvállalással, bocsánatkéréssel, önreflexióval, és végtelen sok tanulással – elsősorban önmagunkról meg persze róluk is.

Nálunk a gyerekeink nem jóbarátok, hanem a gyerekeink, és mi sem a barátaik vagyunk hanem a szüleik.

Mert lehet poénkodni, hülyéskedni, de végső soron (gyerektől és kortól függően változóan hogy miben de) mi döntünk – elvégre mi vagyunk a szülők, nem? Vannak igények, eltérő vélemények, egyeztetések.

Persze időnként előkerül a hiszti is mint „meggyőzési technika” az eszköztárukból, csakhogy ez nálunk nem jön be. Mi is voltunk tinik, emlékszünk 😊.

És tudjuk, hogy ilyenkor a

belső frusztráció, tehetetlenség talál magának utat kifelé.

Fontos, hogy anya+apa nálunk egységfrontot alkot, tudatosan törekszünk arra, hogy lehetőleg ne tudjanak minket kijátszani egymás ellen.

Ez a fajta gyereknevelés időnként rengeteg egyeztetéssel jár. A nagyobbik pár éve már csak egyikünknek mond el bármit, mert evidensnek veszi, hogy a másik szülőnek elmondjuk, mivelhogy „egy csapat vagytok, nem?”.

A másik kulcs szerintem az, hogy

a határokat folyamatosan és tudatosan tágítottuk, gyerekre szabva

(mert nagyon nem egyformák), hogy mikor miben mennyit engedünk / hol húzzuk újra a határt / mikor melyiknek miben engedünk döntési szabadságot.

És ez nem csak olyankor történt mikor mi úgy gondoltuk, hanem akár gyerek kérése/felvetése/igénye alapján is – leültünk kettesben, átbeszéltük meddig vagyunk hajlandók elmenni és utána tartottuk magunkat a közös állásponthoz, és igyekeztünk magyarázatot is adni, hogy miért úgy döntöttünk ahogy.

Nem kertelek, marha macerás, időigényes, és érzelmileg is nagy kihívás (rengeteg mindennel szembesítettek a gyerekeim önmagam kapcsán), szóval folyamatos önismereti tanfolyamnak is elmegy így a gyereknevelés.

Arról nem beszélve, hogy meg kellett tanulnom milyen a jó konfliktuskezelés, kikukázva a gyerekkorban a szülőktől látott és tanult gyereknevelési reakció-mintákat.

Megéri? Szerintem/szerintünk meg. Megéri belefektetni az ilyen típusú gyereknevelésbe.

Mert a célunk az, hogy

„önnállóan életképes”, dönteni és felelősséget vállalni, nemet mondani képes gyerekek repüljenek ki itthonról.

Hiszen el fognak egyszer menni, mert ez a dolguk és reménykedünk hogy sikerült biztos alapokat adnunk ahhoz hogy az élet tengerében egyedül is boldoguljanak.

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

hogyan mondjunk nemet?

2022 április 27 / Leave a comment

ha egy szóval kéne leírni hogy hogyan mondjunk nemet, akkor

ÉRZELEMMENTESEN

Najó, ugorjunk neki kicsit bővebben.

Sokszor előkerült már a határállítás és a nemet mondás témája, de az egyre inkább szinte folyamatos alkalmazkodást igénylő megállás nélkül változó világban ez lassan alapvető fontosságú készség lesz.

Megkérnek valamire amit nem akarsz / nincs kedved / hangulatod / időd / erőd megcsinálni.

Mondjuk anyós megint jönni akar látogatóba. Már a könyöködön jön ki hogy hetente egyszer/sokszor jön / szeretnél a pároddal egyedül lenni / bármi valós ok és szeretnéd ha nem jönne.  (Hogy ez mitől „megcsinálni”? Vendéget fogadsz, nem? Merthogy attól, hogy családtag még nem ott lakik: azaz vendég.)

Rutinos már, nem a párodat kérdezi (akitől nemet kapna) hanem téged.

 

Azért jobb, ha a figyelmünk nem siklik el két fontos pont fölött:

1. Szólt, hogy jönne. Nem beállít csak úgy „erre jártam”.

2. Pároddal egy csapatban fociztok: ő sincs oda az ötletért, azaz legalább vele nem kell (nem vele kell) a határállítást gyakorolni.

 

Mivel minden helyzet más és más, továbbá minden családban és kapcsolatban egyedi dinamikák működnek így a tervet egyrészt muszáj egyénre (ránk és a másik félre) továbbá aktuális helyzetre szabnunk. Másrészt mivel a másik reakcióit (és időnként a sajátjainkat se) nem tudjuk pontosan előrejelezni, a tervezés lényege szerintem valahol a legrosszabbra való felkészülés és szituációhoz történő instant alkalmazkodási képesség megalapozásának ötvözete.

Az sem hátrány, ha az első (néhány) esetben a tervezett konfrontáció (biza, nemet mondani konfrontáció) előtt egy megbízható személlyel átbeszéljük a lehetséges forgatókönyveket. Nem azért mert azok valamelyike fog bekövetkezni (jó eséllyel meglepetés lesz úgyis) hanem hogy mentálisan és érzelmileg fel tudjunk készülni sokféle válaszreakcióra, szóval bármi is jön legyen némi rutinunk fogadni azt.

 

Hogyan fogjunk hozzá?

0. Nyerjünk időt.

1. Döntsük el mit szeretnénk.

2. Készüljünk fel a lehetséges reakciók kezelésére.

3. Kommunikáljuk a döntésünket.

4. Kezeljük a reakciókat.

 

Bontsuk le:

0. Nyerjünk időt.

„Át kell gondolnom.” „Hadd beszéljem meg a párommal.” „Visszahívlak egy óra múlva.”
Ha írásban jön annál jobb, ott várhatunk a válasszal. Mondom VÁRHATUNK. Akkor válaszolunk mikor alkalmas lesz.

Tudatosítsuk magunkban és ha nem tetszik a másik félnek akkor benne is: NEM MONDTUNK NEMET. (még) Időt kértünk. Azt szabad.

1. Döntsük el mit szeretnénk.

Nemet mondani, tudom, de biztos? 100%?

Akkor is, ha égzengés és földindulás lesz? Meg örök harag? Meg „hálátlan dög”?

Na, és itt csúszunk át a következő pontba:

2. Készüljünk fel a lehetséges reakciók kezelésére.

Először is, adjuk meg az esélyt arra, hogy a látogatóba jönni kívánó vendég el tudja fogadni a nemet válaszul. Ekkor túl sok dolgunk nincs, csak az esetlegesen fel- feltörő bűntudatunkat kezelni. (Miért is gyötör mikor tényleg nem akartam, hogy jöjjön? Fogas kérdés, mi?)

Azért biztos ami biztos, vázoljunk fel 2-3-4 nagyon extrém szcenáriót. Nagyon extrémet.

Azt a „soha soha soha nem fog ilyet csinálni”. Az király, ha tényleg nem. De hasonlóan extrém még előfordulhat.

Legalább lesz szerszámoskészletünk, hogy hogyan reagáljuk le. Ha meg normálisan vagy nem túl extrémen reagál akkor meg legalább van néhány eszközünk bármilyen másik lehetséges jövőbeni konfrontációra – akárkivel.

Ja, és közben ráébredhettünk, hogy mégsem vagyunk annyira tehetetlenek, sőt… akár vannak kreatív ötleteink hogyan lehet kifogni a szelet egy viharos vitorlából 😊

3. Kommunikáljuk a döntésünket.

A legfontosabb kérdés: hogyan mondjunk nemet

Mivel alapvetően problémánk volt a nemet mondással, így feltételezhetjük, hogy a döntésünk kommunikációja érzelmileg megterhelő lesz. Nem véletlenül készültünk változatos válaszreakciókkal a mindenféle extrém reakciókra.

Talán a legfontosabb:
érzelemmentesen kommunikáljuk.

Miért?

Mert hiába a hideg fejjel (munka esetén akár szakmai alapokon) meghozott döntés,
ha a kommunikációnk érzelemmel teli akkor jó eséllyel érzelmi reakciónak fogják látni és akként is fogják kezelni.

Hölgy olvasóim, figyelem: hisztinek.

Akkor is ha tényleg nem hisztiből / érzelmi alapon döntöttünk, a legtöbb ember nem fog az érzelemdús kommunikációs stílus mögé látni (nézni?).

Hogyan?

Készüljünk fel (ugyebár nem véletlen nyertünk időt a nulladik pontban).
Teremtsünk amennyire lehet nyugodt fizikai környezetet, ha úgy érezzük, akkor a támogató ember legyen kéznél (fizikálisan vagy virtuális eléréssel).

Sokszor a tudat, hogy tudjuk nem vagyunk egyedül, segít higgadtnak maradni.

Lőjük be meddig érünk rá. Mondjuk „van 5 percem” időzítő beállít / segítő méri az időt és csápol ha lejárt. Miért? Mert így tudjuk hogy meddig kell kitartanunk higgadtan. Ha menni kell menni kell, ha le kell tennem akkor „le kell tennem” esetleg „majd folytatjuk máskor, szép estét”. ÉS LERAKJUK !
Fussunk még egyszer végig a fejünkben a „szerszámosládánkon” és tudatosítsuk magunkban: amíg normális stílusban és hangnemben kommunikálunk addig a reakcióját csak a mi határállításunk fogja okozni.

És az ő reakciója róla szól.

Majd vegyünk egy nagy levegőt és tárcsázzunk.

Mit?

Mit mondjunk?

– Az igazat, csakis az igazat 😊
Nem feltétlenül ugye a teljes igazat, de amit mondunk az legyen igaz. „A héten nem alkalmas, jövőhéten talán, beszéljünk a hétvégén.”
– Tényeket, tőmondatokban és kijelentő módban.
Bármilyen feltételes mód, amely a mi személyünkre irányuló közlésben merül fel, támadási (izé, belekapaszkodási felületet) adhat. Feltételes mód a másikra vonatkozó mondat(ok)ban viszont elkél „Esetleg jó lenne-e neked jövő hét kedd este?”

Hogyan mondjuk?

– Kedvesen, nyugodtan, semmiképpen nem uralkodó / lekezelő hangnemben.
Rutinosabbak az empatikus, esetleg együttérző stílussal is megpróbálkozhatnak.

– Adjunk esélyt arra, hogy a másik féllel szembeni konfrontációnk nyitánya lehet egy őszintébb, mélyebb kommunikáció kialakításának.
Gondoljuk át, hány ilyen esélyt kívánunk adni és/vagy mi az a reakció aminek felmerülése esetén erről leteszünk. Amennyiben szükséges, ezen feltételrendszert rendszeresen vizsgáljuk felül. Ez esetben némi magyarázattal szolgálhatunk („egész héten túlóráztam, fáradt vagyok”).

– Fontos! A magyarázatadás nem egyenlő a magyarázkodással.
Elmondhatjuk hogy miért döntöttünk így („fáradt vagyok”) de nem szabad elvárnunk hogy a másik elfogadja a magyarázatunkat. Miért? Mert akkor könnyen átcsúszhatunk magyarázkodásba és elkezdjük bizonygatni, hogy miért úgy döntöttünk ahogy, vagy inkább hogy miért is vagyunk fáradtak, miért túlóráztunk sokat, miért hagyjuk hogy a munkahelyen kihasználnak, miért nem tudunk nemet mondani bent…. Ja, hogy itthon is most tanuljuk hogyan mondjunk nemet? 😊
Szóval igyekezzünk annyira röviden és tényekre szorítkozva kommunikálni amennyire tudunk. Azért is, mert ha fáradtak vagyunk és ezért ne jöjjön akkor ugye telefonon miért is tudunk hulla fáradtan egy-másfél órát diskurálni? Na ugye.

4. Kezeljük a reakciókat

Amíg normális stílusban és hangnemben kommunikálunk addig a reakcióját csak a mi határállításunk fogja okozni. És az ő reakciója róla szól. 

Mantrázzuk: „az ő reakciója róla szól”

És maradjunk higgadtak. Az idő telik, és ugyebár nekünk csak 5 percünk van most beszélgetni…. UGYE?

a reakció függvényében…

– Tegyük fel, hogy a másik fél nyitott volt és elfogadta a válaszunkat.
Király! Túléltük! Ő is!

Jé, határt állítottunk és elfogadta 😊

és el lehet nyitni egy új kommunikációs fejezetet.


– És mi van ha kiakad / megsértődik?
Mi is járt a fejünkben mielőtt tárcsáztunk? „az ő reakciója róla szól”.

A megsértődés szerintem manipuláció.

Szóval ráharapunk a nyelvünkre, kipréselünk egy „szép estét” elköszönést és lerakjuk.
Miért?

Mert akkor és ott ebbe a vitába TILOS belemenni.

A megsértődés egy érzelmi reakció. Ráadásul egy elég erős darab.

Érzelmileg felfűtött állapotban érdemi megbeszélést lefolytatni lehetetlen.

Majd egyszer ha mindenki lehiggadt, talán…

Majd miután letettük (időben!)

forduljunk együttérzéssel saját magunk felé:

érezzük át a beszélgetés során visszafojtott érzelmeinket, sírjunk, nevessünk, kacagva üvöltsünk és bármi ahogy kijön

MEGCSINÁLTUK

Akkor is ha nem pont úgy ment mint terveztük / szerettük volna.

Hatalmas lépést tettünk 😊

Majd miután kiörömködtük és -káromkodtuk magunkat és lenyugodtunk, esetleg aludtunk is rá egyet gondoljuk és elemezzük végig hogy ment.
Mi ment jól, hol lehet még fejleszteni, hol vesztettük (majdnem) el a higgadtságunkat, mi nyomott meg és milyen gombot hogy az ott majdnem kicsúszott az irányítás (önmagunké!) a kezünk közül. Hogy sikerült megfogni magunkat. Hogyan tovább – miben tudunk fejlődni és mi kell hozzá. Hogyan mondjunk nemet.

És a vállveregetésről se feledkezzünk meg.

Akkor se, ha volt támogatásunk.

Attól még hogy valaki a pálya szélén veszettül szurkolt attól még
mi voltunk a pályán 😊

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

az érzelmi bántalmazás (is) hatással van a fizikai egészségünkre

2022 január 04 / Leave a comment

Az érzelmi bántalmazás hatással lehet a fizikai egészségünkre?

„Van némi probléma, amiről beszélnünk kell.” és azt hittem ott esek össze. El nem tudtam képzelni, mit rontottam el.

Gyermekkori mintázatok törtek elő a tudatalattimból.

Egy mérgező embert magunk mögött hagyni, hacsak nem vagyunk vasbeton-stabilak belül, marha nehéz.  És akkor sem feltétlen fáklyásmenet. Csakhogy vannak olyan helyzetek, mikor otthagyni és kizárni őket az életünkből teljességgel lehetetlen. Például, mikor az a bántalmazó, mérgező egyén a szülőnk. Mi meg még csak cseperedünk.

Gyerekként ehhez hozzájárul az az extra nehezítő tényező, hogy nem vesszük észre,  nem értjük, egyszerűen nem áll össze a kép. Ezen felül, az hogy hogyan kezeljük az ilyen embereket ha ebbe nőttünk bele, nagyban függ(het) attól, hogy milyen példát láttunk magunk előtt. Mások hogy kezelték azt a mérgező egyént. Legalábbis én erre jutottam.

Én nem voltam szerencsés. Az én „példaképem”, akitől elles(het)tem hogyan kell az érzelmi bántalmazást lekezelni, teljesen behódoló volt. Így azt tanultam meg, hogy a bántalmazónak mindig igaza van, meg kell adni magam, be kell hódolni, ez a helyes válasz. Mindeközben belül meg éreztem, hogy ez így marhára nem okés. Éreztem hogy valami iszonyatosan nem kerek, de nem értettem. És ezzel az ellentmondással – hogy merem mindkét szülőmet megkérdőjelezni – végképp nem tudtam mit kezdeni. Ahogy a bántalmazással sem.

A testem őszinte volt. Most már értem. A reggelenkénti rendszeres gyomorfájás és hányinger. Az alkalmatlanság érzése, hogy bármit is csinálok soha nem lehet elég jó. Soha nem lehetek elég jó se nekik, se másnak. A hányinger még mindig beköszön mikor érzelmileg hasonló szituációkban találom magamat.

A testem őszinte volt. Az agyam racionalizált „ők a szüleim szóval nekik biztos, hogy mindig igazuk kell hogy legyen”. Aztán voltak akik azt mondták, hogy „ők már csak ilyenek” és hogy „így mutatják ki a szeretetüket”. Meg persze alig volt bárki, aki elhitte, hogy valójában hogyan viselkedik zárt ajtók mögött. Egyszerűen felfoghatatlan volt azok számára, akik felé mindig a szép, csodálatos arcát mutatta, hogy az csak álarc. És mikor lekerül akkor előtör a valóság: a düh, a hiszti, a lekicsinylés, és a szándékosan sértő megjegyzések.

A testem őszinte volt. Háromszor vették ki majdnem a vakbelemet. Minden tünetet produkáltam, de tökéletes volt a vérképem. Köszönet és hála az összes orvosnak aki nem végezte el a műtétet.

De még mindig magamban kerestem a hibát: „Biztos túlérzékeny vagyok, nem tudom kezelni a stresszt”, magamat okoltam. Lévén mást nem lehetett.

Pedig nem az én hibám volt. Most már tudom.

A bántalmazás soha nem elfogadható.

A testem őszinte volt. És még mindig az. A hosszú gyógyulási folyamat után most már jellemzően le tudom kezelni a stresszes helyzeteket anélkül, hogy túlélő módba kapcsolnék. Általában.

Múlt csütörtökön azt mondták nekem: „Van némi probléma, amiről beszélnünk kell.” Azt hittem ott esek össze, majd jött a végtelen megaláztatás érzése, és persze egyből elkezdtem kérdőre vonni önmagamat és kérdezgetni, hogy mit szúrtam el. A gyerekkori ösztöneim átvették az irányítást. Ami azt mutatta, hogy nem voltam érzelmileg annyira jól mint gondoltam.

Főleg, hogy viccelt. Mint annyiszor már korábban. Mégis betojtam aznap.

A testem őszinte volt múlt csütörtökön.

Hallgass a testedre!

Az érzelmi bántalmazás (is) hatással van a fizikai egészségünkre.

 

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

hogyan kezeljük a hisztit?

2021 december 04 / Leave a comment

Hogyan kezeljük a hisztit?

Életkornak megfelelően.

És lehetőleg nem belevonódva.

Miért? Egyrészt mert nem rólunk szól, hanem róluk. Másrészt meg ha mi higgadtak tudunk maradni nekik is jobb lesz meg nekünk is. Sőt, azzal hogy MI higgadtak maradunk NEKIK könnyítjük meg az utat ahhoz, hogy ők SAJÁT MAGUKAT lenyugtassák. És így szépen lassan, lépésről lépésre megtanulják a saját érzéseiket kezelni.

Persze mindig lehetnek kivételek, mikor kell babusgatás (főleg kisebb korban). Azonban ha egy felnőtt nő csinálja rendszeresen és babusgatás nélkül nem hagyja abba akkor azért az már elgondolkodtató. Ugyanis a könnyekkel nagyon jól lehet manipulálni.

Hogyan NE kezeljük a hisztit?

Nem a felsőbbrendűségünk kifejezésével. Az csak olaj a tűzre.

Nem, nem megyünk utánuk ha berohannak a szobába és bevágják maguk mögött az ajtót. Az benzin a tűzhányóra. Főleg, ha közben folytatjuk a letorkolló kiosztásukat.

Nem lenézve, mert attól hogy szerintünk marhaság az amin kiakadtak attól nekik még kicseszettül fáj.

Nem lekezelve és lekicsinyelve a helyzetüket. Nekik itt és most FÁJ.

Nem elbagatellizálva, más – akár saját – példákat felhozva, őket marhára nem érdekli. Nekik ITT és MOST fáj.

Mindvégig észben tartva, hogy értük tesszük.

Ja, és hogy persze hiszti ide vagy oda, a döntésünk (ha az volt a kiváltó ok) az a szülői döntésünk marad. De tudunk együtt érezni velük, hogy az mennyire fáj(hat) nekik.

Hogyan kezeljük akkor a hisztit?

Higgadtnak maradni a kulcs. Na jó, de ez mit jelent és hogyan kell csinálni?

Először is előhúzni a remélhetőleg már legalább begyakorlás alatt lévő mentális védőernyőnket: nem rólunk szól. Nem rólunk szól. Valahol még azt is megkockáztatom, hogy nem nekünk szól, hanem a világnak öntik ki frusztrációjukat.

Másodszor meg a higgadtság azt jelenti, hogy NEM SZÓLUNK BE! Akkor se ha igazunk van! Hanem leharapjuk a nyelvünket és megtartjuk magunknak a mondanivalónkat. Hiába repül a magas labda lecsapni TILOS. Úgyis tudják, hogy mit csinálnak, most komolyan, direkt tegyük sz@rabbá a helyzetüket, hogy hogy érzik magukat?

Harmadszor meg továbbra is távol tartva magunkat érzelmileg és rojtosra harapdálva a nyelvünkkel EGYÜTTÉRZÜNK velük. Nem arról van szó, hogy kinek van igaza, hanem arról hogy ŐK HOGYAN ÉRZIK MAGUKAT. És valószínűleg elég csehül, különben nem lenne a hiszti.

Negyedszer meg nem, nem mondjuk meg nekik hogy ŐK hogy érzik magukat. Csak csendesen, nyugodtan, higgadtan és együtt érezve ott vagyunk mellettük. Vagyunk. Pont. CSAK VAGYUNK. Mint fix pont a káoszban.

Ötödször pedig meg sem fordul a fejünkben, hogy megpróbáljuk lerövidíteni az időt és „kirángatni őket”. Csak hallgatunk. Vagyunk. A figyelmüket meg lehet próbálni eltéríteni de ne a gyorsan túl-levés irányába, hanem az elfogadáséba.

Merthogy a hiszti rúgkapálózás valami ellen amit nem akarnak elfogadni.

Szerintem akkor reagálunk jól, ha el tudjuk ismerni (és ezt akár szavak nélkül kommunikálni), hogy értjük és megértük őket. Hogy mi is tiltakoznánk az ő helyükben. És hogy ezzel így nincs semmi gond. És akkor van esélyük megtalálni a kulcsot saját magukhoz, hogy ők hogy tudják lenyugtatni saját magukat.

Miért így kezeljük a hisztit?

Egy lassan tinédzser+ és egy kezdő tini mellett arra jutottam, hogy a kulcs az hogy hagyjuk hogy lenyugodjanak.

Saját maguktól.

Különben nem tanulják meg önmagukat, az érzéseiket szabályozni. Az önfegyelmet. Hogy van amikor az érzések irányításra szorulnak.

Van némi különbség a két-három éves totyogó (bolt közepén visítva fetrengő), a tinédzser (három óra hullámzó zokogás és „utállak” a kanapén ülve) és a felnőtt között.

És a nem megfelelő életkorúként történő kezelés a rossz beidegződést tudja erősíteni, meggátolva vagy hátráltatva a szükséges személyiségfejlődést.

Szóval hogyan is kezeljük a hisztit?

Ügyesen. Türelemmel. Szeretettel. Határokkal. Önismerettel.

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

hogyan szoktassuk le szívünk hölgyét a hisztiről – színmű 3 felvonásban

2021 november 21 / Leave a comment

Figyelmeztetés (a hiszti veszélyes)

A megfelelő hatás elérése érdekében a tünetek LEGELSŐ előfordulásakor célszerű használata. Későbbi bevezetése esetén a komplikációk valószínűsége drasztikusan megnő(het).

A valósággal való bármilyen (teljes) egyezés (nem) csupán a véletlen műve.

Kellékek

Kölcsönös tisztelet. Alázat. Önismeret. Önreflexió (nő). Higgadtság (férfi).

Első felvonás

Első szín

Férfi olvas. Hölgy odamegy hozzá. Odabújik. Átkarolják egymást. Meghitten sutyorognak egymás fülébe. Egyszercsak a hölgy sértetten felpattan.

Férfi: Mi a baj?

Hölgy: Semmi.

Férfi fogja magát és visszatemetkezik a könyvébe.

Hölgy többször egymás után felemeli a fejét, idegesen pakol az asztalon, többször a férfira néz aki nem néz vissza hanem olvas tovább mintha mi sem történt volna. Hölgy sóhajtozik, topog, aztán szipogva kirohan a konyába.

Férfi olvas.

Második szín

Hölgy szipogva ül a konyaszéken. Egy fél csomag százas papír zsebkendő fekszik előtte az asztalon, a földön körülötte elhasználtan a csomag másik fele.

Már jó 20 perce kint ücsörög. Az elején ugyan újra és újra belelovallta magát a sírásba, mostanra már elfogyott a szufla. Már csak hüppög.

Harmadik szín

Nyílik a konyhaajtó. Férfi lazán, nyugodtan besétál.

Hölgy reménykedve veti rá szemét. Na végre, itt van. Sírásra rákészülése közben férfi halk, nyugodt hangon megszólal:

Háromszor jövök csak ki: először, utoljára, és soha többet. Rákérdeztem, mi baj, azt mondtad semmi. Az emberek azt mondják amit gondolnak. Ha mégsem, az nem az én problémám. Ha azt mondod semmi, akkor úgy is fogok viselkedni.

Férfi megfordul és nyugodtan kisétál.

Negyedik szín

Hölgy sokkoltan ül a konyhaszéken. Pislog, mintha szellemet látott volna. Majd mély gondolkodásba esik.

Zsebkendőket tépked akkurátusan miszlikbe, miközben magában beszél.

Hmm… van benne logika. De hát otthon azt tanultam, hogy ki kell találni hogy az emberek mit gondolnak. Miért is? Mert a nem az talán, a talán az igen, de akkor az igen micsoda is volt? Ehh, mindegy. Mit is mondott a férfi? Az emberek azt mondják amit gondolnak. Hmm.. Tényleg, milyen időt- és energiát-rabló kielemezni a lehetséges mondanivalót. Na de ha nem találom ki akkor a másik megsértődik. Hmm… mondjuk akkor is, ha rossz a levezetés és félreértelmezem. Hmm… ez így mennyivel egyszerűbbnek tűnik. Nem kell elemezgetni. Na de megsértődnek! Jajj, mit is mondott? Nem az ő problémája? Hmm… ebben van ráció. De akkor is mi lesz, ha megsértődnek. Jajj, főleg az anyám!

Ó a francba mi legyen? Szeretem, tudom, hogy ő az igazi. Basszus ez kegyetlenség tőle! De a francba is, igaza van. De mi lesz ha…. Hopp… álljunk meg egy szóra. Ha ő azt mondja amit gondol – és ő ilyen – akkor… ez azt jelenti, hogy vagy alkalmazkodom…. vagy… ő soha nem fogja kitalálni hogy én mire gondolok… és akkor nem leszünk hosszú életűek együtt.

Fontos nekem ő annyira, hogy be merjem vállalni?

A fenébe, ezt azt jelenti, hogy nekem meg kell tanulnom elmondani a bajaimat. Ááááá. De hogy? Ez kínzás! Mi lenne, ha elmondanám neki, hogy kelleni fog a segítsége? Hogy megpróbálom, de egyedül nem fog menni?

További 10 percnyi zsebkendőtépkedés és szipogás után a hölgy bemegy a szobába.

Ötödik szín

Férfi olvas. Mintha mi sem történt volna. Hölgy odaül mellé és átkarolja.

Hölgy: Szeretlek.

Egyelőre ennyire futotta. Egyszerre egy lépés gondolja.

Második felvonás

Első szín

Néhány héttel később a szobában.

A hölgy és a férfi beszélgetnek. Egyszer csak a hölgy felpattan és sírva kirohan.

Férfi leül olvasni.

Második szín

Konyha.

Hölgy ül és szipog. Csak kb egy tucat elhasznált zsebkendő hever körülötte.

Vár.

Már 10 perce kint ül.

Sehol senki.

Mit is mondott a férfi múltkor? Először utoljára és soha többet?

Meg azt is mondta, hogy az emberek azt mondják amit gondolnak. Hmm… hát igen, tényleg így gondolta. Nem fog kijönni. Hiába várok.

Pár perc további szipogás után a hölgy bemegy a szobába.

Harmadik szín

Férfi ül és olvas. Ahogy a hölgy bejön a szobába felnéz a könyvből.

Hölgy leül mellé és átkarolja. Nem mond semmit. Férfi leteszi a könyvet és átkarolja.

Harmadik felvonás

Első szín

Két hónappal később a szobában.

A férfi és a hölgy az ágyon fekve beszélgetnek.

Egyszer csak a hölgy felpattan és se szó se beszéd kiviharzik.

Második szín

Konyha.

Hölgy ül a konyhaszéken. Gondolkodik.

Papírzsebkendőnek se híre se hamva.

Nincs rá már szükség.

Már saját maga miatt jött ki.

Lehiggadni.

10 perc múlva visszamegy.

Harmadik szín

Hölgy visszabújik az ágyba a Férfi mellé.

Átkarolja

Szeretlek – mondja. – Köszönöm, hogy leszoktattál a hisztiről.

Férfi elmosolyodva átkarolja. Majd azt mondja: Nem én szoktattalak le róla. Te szoktattad le róla saját magadat.

Függöny

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

miért félünk önzőnek lenni?

2021 november 01 / Leave a comment

mert mondjuk marhára félre lettünk tájékoztatva gyerekként hogy mi is az az önzés?

Merthogy a homokozóban nem döntési szabadságot ismertették meg velünk, hanem belénkbetonozták a végtelen altruizmus alapjait. Azt az „önfeláldozásét” (nem véletlen az idézőjel) amelyik NEM TUD nemet mondani. Tehát nem is valódi önfeláldozás 😊 csak hogy tisztázzuk itt még az elején.

„Add oda a lapátod” „Nem adom” „Önző vagy!”

Mit tanultunk így meg? Hogy ha nemet mondunk akkor önzők vagyunk.

🤔 ????

Újraprogramozás szükségeltetik.

 

Az önmagunkért, saját érdekeinkért történő kiállás önmagában nem önzés.

Csak annak gyakorlása, hogy

UGYANANNYI jogunk van saját magunkhoz, mint másoknak hozzánk.

Mármint akinek és amennyit nyugodt szívvel, békében, külső-belső kényszer hatása nélkül adni tudunk és akarunk. Mondjuk legalábbis úgy átlagban…

Önzés akkor lesz a dologból ha önmagunk igényeinek kielégítését másokon átgázolva tesszük meg. A homokozós példával élve, ha elvesszük a másiktól a lapátot. De ha csak nem adjuk oda a miénket, akkor csak éltünk a jogunkkal hogy akkor és ott önmagunk a fontosabb.

Na kié is az a lapát? 😊

 

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

szakmai titkok, azaz miért nehéz coachnak lenni?

2021 szeptember 09 / Leave a comment

Vigyázat, szakmai titkok következnek 😀

… azért, mert a klienseink (coacheek) problémáit rájuk KELL hagynunk.

Mert mikor kilépünk az ajtón a beszélgetés után az

ő problémáikat otthagyjuk. Nekik.

Najó, de mi van akkor ha mi maradunk és ők mennek el? 😀

Hát hagyjuk őket elvinni a saját problémáikat.

Persze minden coach más: más személyiség, mást hozott és mást épített; és mivel mindenki egy élethosszig tartó változás útján menetel, minden egyes coaching ülés más (legalább) egy picit.

Ami szerintem közös a coachokban, hogy segíteni szeretnénk –

nektek,

a coachee-knak, hogy

  • lássátok felülről, hogy mégis már megint miben botlottatok (akadtatok) el, hogy
  • az elágazásnál állva fel tudjátok mérni, hogy merre akartok továbbhaladni, hogy
  • kicsit hátrahúzva titeket a fától, meglássátok az erdőt.

És hogy döntéseket hozzatok.

Ti.

Nem mi.

Nem árulok egy nagy titkokat:

Tanácsra ne várjatok, az nem coaching 😀. Mint ahogy a véleményünkre se.

Képesek vagytok felmérni a helyzeteteket, utánajárni dolgoknak ha arra van szükség, és dönteni –

így lesz a Tiétek a döntés.

Meg a felelősség is.

És igen, (sajnos) van amikor sejtjük, hogy valószínűleg mi lesz a döntésetek végeredménye. Emberből vagyunk – míly meglepő – mi is 😀, de mindent megteszünk azért, hogy ne látszódjon rajtunk semmi – a profibbak csírájában elfojtják a felmerülő gondolatot. Titokban tartják.

És néha iszonyú nehéz ám, hogy nem szólhatunk.

Ti döntésetek, ti felelősségetek…

és ott leszünk, ha fel kell (megint) állnotok.

És majd kérdezünk sokat, hogy legközelebb hogy fogjátok másképp csinálni, hogy

szárnyalás legyen

– mint mikor a madárfiókák kirepülnek a fészekből.

Szóval

muszáj leraknunk a Ti terheiteket,

mert belerokkannánk.

Úgy tűnik, hogy érzéketlenek lennénk?

Ezzel se árulok egy nagy titkokat:

Húznunk kell egy vonalat.

Muszáj.

Ahogy Ti is (remélhetőleg) csak a saját nehézségeiteket cipelitek, nekünk is megvannak a magunk kihívásai. Anya, apa, gyerekek, szülők, akármi.

De ezeket mi meg kint hagyjuk, az ajtón kívül, mert különben nem tudnánk

Rátok fókuszálni.

Tudnotok kell, akármi is történjék a mi életünkben,

mikor mi ketten (Te + én)

ott ülünk/állunk/sétálunk akkor az akkor és ott

csak Rólatok szól.

És ezért van az, hogy néha muszáj eltolnunk a találkozást, mert néha nekünk is beesnek olyan dolgok, amik miatt nem tudnánk a figyelmünket 100%-ban Rátok fordítani.

És igen, bár „hivatalosan” nem cipeljük a hátizsákjaitokat, azért minket is megérintetek.

Ezért is van szükségünk arra, hogy időnként kibeszéljük magunkból ezeket a dolgokat, hogy tanácsot kérjük vagy coacholjanak minket –

Miattatok, Értetek.

Beszélgetünk (szigorúan beazonosíthatatlanul) Rólatok supervisorral, mentor coach-al – valakivel, akivel a szakma szigorú etikai szabályai alapján meg tudjuk osztani azt, amin mi megyünk keresztül, hogy le tudjuk tenni a zsákunkat.

Hogy segíthessünk Nektek letenni a Tiéteket.

A coaching ülések minket is érintenek és megérintenek.

Miközben

Ti ráébredtek dolgokra

mi is tanulunk – Rólatok, saját magunkról, emberi reakciókról és érzelmekről.

És látszólag „könnyű nekünk”, de a másik oldalon ott vannak azok a coaching ülések mikor éjjel 11-ig nem tudunk elaludni, mert például sikerült olyat kérdezni, amire az első válasz 3 perc néma csönd volt. És ugyan tudjuk, hogy ezek mind

előre visznek Benneteket,

attól még nem hagy érintetlenül minket sem.

Na ilyeneket kell – sok-sok gyakorlással és segítséggel – megtanulnunk letenni.

Mégis miért csináljuk?

Mert jó Benneteket repülni látni. ❤️

Felemelő

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

légy végtelenül önző! és bocsáss meg másoknak (azaz elmélkedjünk a megbocsátásról)

2021 szeptember 09 / Leave a comment

Elöljáróban:

  • a megbocsátás nem jelenti az egészséges határok eltörlését
  • a megbocsátás egy folyamat, ami azzal kezdődik, hogy elismerjük, hogy fájt amit tettek velünk
  • a megbocsátás nem „általános, egyszerre és mindenkorra”, ha újabb fájó pontokra lelünk, akkor a megbocsátás folyamatának ismételt helye van az újonnan felismert dolgok vonatkozásában

Az emberek nagy részének a fejében – beleértve saját magamat is – a megbocsátásról egy olyan kép dereng valószínűleg, mely szerint

1) valaki megbánt

2) az a valaki jön és bocsánatot kér

3) elgondolkodom rajta és

4) megbocsátok – vagy sem.

Jó, tudom, eléggé leegyszerűsített a kép, de miközben felnőtté cseperedtünk valahogy ilyesformán rögzültek a dolgok a fejünkben.

Elvette a másik a homokozójátékot tőlünk?

Szülők riasztása, másik fél némi útmutatást kap, beleértve jó esetben az elsuttogott bocsánatkérést, melyre mi az elvárt „megbocsátok” választ kipréseljük és olybá’ tűnik, hogy minden el van intézve.

Külön esetet jelenthet mikor

a) nem akarunk megbocsátani

b) a másik nem akar bocsánatot kérni, mi több, esetleg

c) fogalma sincs arról, hogy megbántott minket.

Mindezek egy tonnányi újabb kérdést és válaszutat vetnek fel.

Arról nem beszélve, hogy már gyerekként is jellemzően

úgy érezhettük, hogy a megbocsátás egy külső kényszer szülte „muszáj dolog„,

hiszen továbbra is fájt ahogy meghúzták a hajunkat, hogy elengedjük a homokozójátékunkat, esetleg erősebb kutya győz alapon nemes egyszerűséggel kiráncigálták azt a kezünkből miközben játszottunk vele.

Amennyiben a konfliktus másik oldalán volt szerencsénk állni (és volt szerencsénk azt is megtapasztalni, szinte biztos vagyok benne), akkor szintén vannak kérdőjeles dolgok.

Például ott van a jellemzően

kikényszerített „bocsánatot kérek”

(miért is, ha pedig olyan szépen kértem és én mindig odaadom másnak az enyémet, akkor ő miért nem adta oda nekem az övét?), és az igazságtalanság érzésén túl (miért nekem kell bocsánatot kérni mikor ő bántott engem) sok minden.

Valahogy

a fejünkben a megbocsátás témája jellemzően az érzelmekkel szorosan együvé forrva, azokból eredve gyökerezik.

Megbocsátok, ha úgy érzem, bocsánatot kérek, ha úgy érzem.

Pedig a dolog pont fordítva működik!

Megbocsátok és majd az érzelmeim is követik.

Bocsánatot kérek akkor is, ha nem várható megbocsátás.

Saját magam miatt!

Amikor bocsánatot kérek leteszem a terhét a másik megbántásának.
Akkor is, ha nem fogadja el!

Mert az már nem az én döntésem, hanem az övé – én megtettem, amit nekem kellett, nem kell tovább cipelnem a terhet.

Amikor megbocsátok leteszem a neheztelést,

amit érzek a másik iránt.

Akkor is, ha a másik nem is kér bocsánatot!

Akkor is, ha soha nem fog bocsánatot kérni.

Miért bocsátok meg?

Mert önző vagyok 😊 végtelenül 😊

Megbocsátok – saját magam miatt.

Mert akkor nem kell tovább cipelnem, van úgyis elég a tarsolyban amivel foglalkozni kell.

Mert akár bocsánatot kér a másik akár nem, a terhet letettük azáltal hogy kimondtuk a bűvös szót „megbocsátok” – a másiknak még tudnia sem kell róla -, és ezzel a figyelmünk tud másfelé fordulni.

A sebek a rendszeres felszakítás helyett tudnak gyógyulni.

Ehhez idő kell!

Ne várjunk instant megoldást. Viszont működik!

Akár negyven éves sebek be tudnak gyógyulni és szívből jövő szeretet tud fakadni ezen két egyszerű megközelítés alkalmazásával.

És nincs annál nagyobb könnyebbség, hogy mikor valaki hozzád közel álló váratlanul meghal, akkor tudod, hogy nincs semmi elrendezetlen dolog köztetek.

Mert Te bocsánatot kértél tőle, és még mielőtt felhívtad meg is bocsátottál neki – anélkül, hogy ezt neki elmondtad volna -, mert ezt neki nem kell tudnia.

És mikor az ő ideje eljött már tudtad szívből szeretni, neheztelések nélkül.

Figyelted? Az egyik fél lépett csak!

És mégis, meghozta a megbékélést a kapcsolatba.

 Készen állsz?

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

a barátság vajon mi? és baj-e ha néha fáj?

2021 szeptember 09 / Leave a comment

Na mi, na mi? Na bökd ki a tutit!

 Kezdjük az elején valahol.

Réges régen egy messzi-messzi galaxisban … 🚀

Ja nem is, igazából az óperenciás tengeren is túl … 🚢

 A barátság alapja a tisztelet.

A kölcsönös tisztelet.

“Tiszteljük egymás csutkáit” mondta Mazsola. Vagy Tádé. De nem is az a lényeg ki mondta, hanem hogy mit jelent.

Nem, nem azt jelenti, hogy nem ordíthatom le a haját ha nagy hülyeséget akar csinálni.

Azt se jelenti, hogy mindig egyet kell értenem vele.

Meg azt se jelenti, hogy nem mondhatok neki nemet.

Azt jelenti, hogy őszinte vagyok.

Marha őszintén ordítom le a haját .

Meg merem neki mondani, ha nem értek vele egyet.

Anélkül, hogy egymás haját tépnénk. Vagy én az övét.

És elfogadom ha ő nemet mond nekem.

És én se érzek lelkiismeretfurdalást ha nemet mondok neki.

A barátság önzetlen.

A másik javát keresem, de nem feledve a határaimat.

Meg tiszteletben tartva az övéit.

És határsértés esetén (mert lesz ilyen, rengeteg) nem atomháború indul hanem béketárgyalás.

Egyenlő felek között. Közös nevezőt keresve.

A barátság az amikor megteszem érte azt az extra lépést.

Ha sz@rban van, akkor többet is.

És közben tudom, hogy ő is pont ugyanígy ugyanezt megtenné vagy akár már meg is tette értem.

Nem saját maga miatt (lásd önfényezés) hanem miattam.

Mert én fontos vagyok neki.

Ő meg fontos nekem.

A barátság az amikor bevállalom a kényelmetlenséget, a kellemetlenséget, azt, hogy egy adott helyzetből én hozom el a kevesebbet vagy netalán vesztek de NEKI jobb lesz.

Aztán lesz olyan mikor nekem lesz jobb, ŐMIATTA.

Ja, és mindezt manipuláció mentesen.

Na kérem, ez a kihívás!

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

life coach
accountability partner
motivational guide

change love
a változásnak belülről kell fakadnia