Home » Posts tagged 'felelősségvállalás'
Tag Archives: felelősségvállalás
a meghunyászkodás nem tisztelet
ahhoz, hogy őszintén tudjuk 🖤 nem meghunyászkodva 🖤 tiszteletet adni, rengeteg belső munkán keresztül vezet el az út
💜 mert ehhez kell az, hogy
💟 tudjuk,
💟 érezzük,
💟 megéljük és
💟 kifejezzük, hogy
❤️a másik se nem több se nem kevesebb mint mi
🤍 ahogy mi sem vagyunk se nem több se nem kevesebb mint ő
💙 mindketten emberek vagyunk
💜 esendők és tökéletlenek
💛 akik egymást kiegészítve partnerekként tudják kihozni a legtöbbet egymásból
🖤 bár sajnos inkább csak tudnák…
💜 ritka, amikor nem a pozíció, a státusz, az „érdemesség” szelleme dominál, hanem
💟 az emberiesség,
💟 az empátia,
💟 az együttérzés
❤️mert mindketten tökéletesen tökéletlenek vagyunk
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
szállni születtek
❤️Egy gyermek valójában egy átutazó vendég.
🤍 Megérkezik kiszolgáltatottan,
🤍 ápoljuk,
🤍 védjük,
🤍 gondoskodunk róla,
💛 de ahogy nő egyre nagyobb teret kell hogy kapjon, hogy ki tudjon teljesedni.
💙 Teret
💜 fizikai,
💜 értelmi és
💜 érzelmi tekintetben is.
❤️Ahogy nő egyre több mindenben
💛 dönt és
💛 viseli a következményeket, és
💛 válik le a szülőkről.
💔Anyáról is.
💙 Míg végül ő is szüleivel egyenrangú felnőtt lesz.
💜 Majd esetleg lesz saját családja, gyerekei, ahol a tőlünk tanult mintát viszi tovább.
💟 Ezért is nagy a felelősségünk, hogy
💛 külön személyként kezeljük őket, és
💛 a hosszútávú érdekeit szem előtt tartva hozzunk döntéseket.
💔Igen, időnként vérzik a szívünk, de később is fog.
💜 Mert egyszer el fognak minket hagyni
❤️elvégre ez a dolguk
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
16 tonna fekete szén
Dolgoztál már olyan helyen, ahol
💜 együtt toljuk a szekeret
💜 csapatmunka van
💜 egy család vagyunk
💛 ennek ellenére a „közös”, extra erőfeszítés ellenértékének szinte egészét a főnök-tulajok zsebelték be?
16 tonnát raksz és mennyi a bér?
💙 Jajj, gáz van, nem megy jól a szekér, bocsi csak ennyi fizetésemelést tudunk adni most (ha egyáltalán).
💙 Ja, hogy az új kocsira, külföldi nyaralásokra azért a tulajoknak futotta?
Meghalni kéne, de nem lehet
Ahol a munkaidő csak névleg 8 óra, mert olyan emberekkel veszik magukat körbe akik
❤️ bizonytalanok önmagukban
❤️ alacsony önbizalmuk van
❤️ önbecsülésük a béka segge alatt hever
💛 így ideális alanyai a gyengeségeiken keresztüli kizsigerelésnek
💜 Főleg, hogy észre sem veszik.
💜 Egy kis elismerés itt, ez kis anyagi morzsa ott…
A vállalat nem engedi a lelkemet
💙 A lelkesebbje simán ledolgozza a heti 60-80-120 órát is.
💙 Persze olyan mint túlóra nem létezik. „Projektpénz” néven némi alamizsnát dobnak nekik, megsimogatják a fejüket „ügyes vagy kisfiam” és indul a következő heti mókuskerék.
16 tonnát raksz és mennyi a bér
❤️Egyszer beszéltem valakivel.
❤️Akkor már 26(!) órája folyamatosan talpon volt.
Egy nappal vénebb vagy a hiteledért
💙Szívműtét? Á, dehogy.
💙Lehalt egy szerver.
💛Ember, még csak nem is időtényezőt tekintve kritikus iparágban!
Szent Péter, engem ne hívj, én nem mehetek
💜A szerver behalt. De ha így folytatod, Te is bele fogsz halni.
💜Soha nem merte megmondani nekem mennyit tolt le akkor végül egyben.
A lelkem a vállalatot illeti meg
❤️De kellően szívós munkával végül eljutottunk oda, hogy a lelke már nem a vállalaté, hanem az övé.
❤️És a Tied?
(Dalszövegrészletek: 16 tonna – az első a Republic dalából, a másik a táborozós változatból)
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
az egészség háromlábú széke
Két hét volt fel, négy hónap volt le.
Hogy mi?
2 kg.
Azt tudtam, hogy meglehetősen nagy érzelmi megrázkódtatás ért év elején. Meg azt is tudtam, hogy kell idő mire kiheverem. A hullámvasútszerű feldolgozás sem volt ismeretlen számomra.
Aztán mégis meglepett. Azzal, hogy mennyire mélyen és alattomosan vágott hasba – öv alatt.
Több mint két hónappal utána azon kaptam magam, hogy valamely furcsa ok folytán gyorsan fogy a jégkrémem itthon. Egyre gyorsabban. Az első doboz kitartott még 4-5 napig, az utolsó alig kettőig.
A mérleget láttam… az igazi sokk akkor jött mikor az edzőm felállított a gépre és kiderült, hogy
az a két kiló mind zsír lett 😢
és közben az izmok – a rendszeres és kitartó edzés ellenére – maradtak ahol voltak. Persze, tudom, mérési hiba… azért ez nem az volt.
Összeomlottam. Nagyon. Aztán utánanéztem, megértettem… beleálltam, és dolgoztam tovább az érzelmi problémámon.
Egyúttal megtanultam, hogy
az érzelmi, a mentális és a fizikai egészség szorosan összefügg.
Olyanok, mint egy háromlábú szék. Ha az egyik borul…
És igen, az érzelmi is idetartozik. Miért?
Mint megtudtam, a stressz emeli a kortizol szintet.
A kortizol viszont a zsírraktározást serkenti és az izomnövekedést viszont gátolja.
Stressz, az volt. Bőven. Azonban ahogy elkezdtem azzal foglalkozni, hogy az érzelmi állapotom jobb legyen – keresvén a sporttól eltérő gőzleeresztési módszereket -, felvállalván kemény és még keményebb beszélgetéseket, a stressz szintem elkezdett csökkenni.
Az edzés maradt, de elindultak lassan lefele azok a dekák. A százalékos arányokra még várni kell, de bízom benne, hogy nem izomból fogytam.
Most már egyre jobban tudom kontrollálni az édességeket. Legalábbis azt a párat, amit még ehetek 😊 Mivelhogy érzelmi evő vagyok. Bár bízva abban, hogy ez leküzdhető, remélem eljön az idő, mikor múlt időben kell majd a létigét használnom.
Tanulság?
A hármolábú szék.
A rendszeres és megfelelő minőségű étkezés segít a mentális és érzelmi egészség megőrzésében.
Segít, de nem elegendő.
A megfoghatatlan belső dolgokkal is kell foglalkoznunk mikor billentik azt a széket. Mert az is fel tudja borítani és akkor
lavinaomlásként temetheti maga alá a fizikai céljainkat.
Célszerűbb valahol az elején, még hógolyóként elkapni és szétporlasztani.
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
a küldetésről
Egyszer egy idős pap azt mondta: a Jóisten görbe vonalakon is tud egyenesen írni.
Sok-sok kanyargós életet láttam már.
Mind haladtak a “küldetésük” felé, de senki sem nyílegyenesen.
A kitérők, kanyarok, a buktatók, zsákutcák mind-mind részei az útnak.
Tanítanak, fejlesztenek, korrigálnak, bátorságot adnak.
Nem akkor bukunk el ha nem érjük el a célt hanem ha el sem indulunk az úton.
Mert az út a lényeg.
Az utunkat járva szolgáljuk a küldetésünket.
Ami szerintem nem egy “nagy valami” hanem rengeteg pici dolog amit menet közben megteszünk.
Mert a pici dolgok meglepően sokat tudnak számítani.
Ahogy a Kisherceg mondja:
jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan.
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
tisztelet és határok
💜 Tudjátok, hogy szeretem a „szitokszókat”.
Azokat, melyekre mostanában sokat köpdösnek.
💟 Mai vizsgálatunk alanya a tisztelet.
Valószínűleg vagyunk jó néhányan, akiknek gyerekkorunkból visszhangzik szüleink kántálása. 📢
‼️ „Tisztelned kell mert az anyád/apád vagyok!” ‼️
Ami kimaradt a szülői prédikációból az az, hogy saját magunkat is tisztelni kell. 💗
Legalábbis hasznos, ha nem akarjuk mások lábtörlőjeként végezni. 🖤
Jó, jó, de mit is takar a tisztelet? ❓
Nem sértő viselkedést, normális hangnemet és stílust. 💯
Na és ezen felül ⁉️
💟 A másik határainak elismerését. Nem átlépését és nem önző megkérdőjelezését.
✅ A határra általában tárgyiasult formában gondolunk először. Határkerítés, határsáv, zöldhatár – van még néhány generáció, akiknek ezek jelentőségteljes szavak. De ha jobban belegondolunk amikor átlépünk egy másik országba, akkor is átmegyünk egy fizikai határon. Még ha ez nem is látszik. Amint átlépjük a vonalat új szabályok, új törvények vonatkoznak ránk. De ezt a vonalat akár térképen akár a fűbe vagy homokba még mindig fel tudjuk rajzolni. Fizikai megtestesülése van.
✅ Mindez emberi kapcsolatokra lefordítva: Ne érintsd meg a másikat az engedélye nélkül. Ölelés, puszi – lehet, hogy nem vevő rá. Ha arról van szó alkalmazkodj a kultúrájához – üdvözlésként például köszöntsd meghajlással kézfogás helyett. Mert vannak helyek, ahol ez a szokás.
✅ Ugyanez vonatkozik a gyerekedre is. Ha nem akarja, hogy megöleld, ne erőltesd. És ha a nagyszülő akarja mindenáron a megölelni az unokáját akkor segíts a gyerekednek: állj mellé. Joga van nem akarni, jogában áll nemet mondani.
ℹ️De vannak ennél sokkal nehezebben megfogható határok is.
➡️Ne cikizd, ne cukkold például a súlyával a túlsúlyost.
➡️Szőke nős viccek egy szőke nőnek – vedd észre, hogy vevő-e rá. Van, aki tényleg igen, de sokan kényszeredetten „mennek az árral”.
➡️Figyelj és támogasd.
💔És mértékkel vedd igénybe a másik ember egyik talán legszűkösebb erőforrását:
az idejét.
💔Mert az véges. Nem tudjuk kinek mennyi adatott.
💜 Támogasd azzal, hogy nem késel.
💜 Hogy nem tartod fel a kelleténél tovább.
💜 Hogy nem vársz el tőle extra (munka)időt. Akkor sem, ha kifizeted.
💛 Hadd ő döntse el munka vagy szabadidő/család.
💛 Add meg neki a választás szabadságát.
💛 Ne legyen elvárás – se kimondott, se kimondatlan.
💙 Mutasd meg neki, hogy joga van az idejét beosztani.
💙 Például azzal, hogy te sem keresed őt a Te munkaidődön kívül. Mert ezzel Te mutatod meg azt, hogy tiszteled a Te saját idődet.
💙 Mutass Te példát!
❤️ Menni fog?
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
útmutató gyakorló nagyszülőknek
Hahó, üdv néked nagyszülő!
Hogy ityeg a fityeg? Akarom mondani, milyen nagyszülőnek lenni? Fárasztó, kényelmes, elvarázsoló, terhes?
Tudom, tudom, egy csomó terhet leveszel a vállukról, főleg az iskolai szünetekben.
És lehet, hogy pont ezért vannak nehéz helyzetben.
Tegyük fel, hogy az unoka teljesen odáig van érted, imád nálad lenni (sajnos ez nem mindig van így). És a szülei? Félreértés ne essék, tényleg van, hogy jól működik a kapcsolat több generáció között. Őszintén jól. Ez a cikk nem nektek szól.
Csak ne feledjük el, hogy létezik az a „jól működő”, amelyben néhányan vagy akár mindenki úgy tesz mintha jól működne.
Csak a béke kedvéért.
És nincs kizárva, hogy végigmosolyogják az ünnepi családi ebédet nálad, aztán mikor hazaértek és letették a gyereket aludni, akkor jön a ventilálás. A gőz kiengedése. Mert sajnos ilyen is van.
És ez nem jó
- se nekik,
- se neked, sőt,
- még az unokádnak sem.
Mert ha nem is érti, de valamennyit felfog a szülei frusztrációjából.
Persze, tudom, csak szólniuk kéne, és
veled mindent meg lehet beszélni, ugye?
Mikor is kaptál utoljára olyan jogos visszajelzést, amelyet – még ha fáj is – méltósággal és beismeréssel tudtál fogadni? Nem megsértődtél, hanem felismerted a folyamatos fejlődés lehetőségét, átgondoltad, és változtattál a hozáállásodon?
Be- és elismerted, hogy ugyan Te felneveltél x db gyermeket és kisujjadból kirázod a válaszokat a szivárvány minden szinében tündöklő helyzetekre, attól még lehet, hogy a Te gyereked és a párja a saját gyerekük kapcsán másképp gondolkodnak és más válaszokat adnak.
Nem úgy csinálják a dolgokat mint Te csináltad. Anno.
Vagy csinálnád most, ha a Te helyükben lennél. Elvégre az élettapasztalat is a Te oldaladon áll. És ezt nem is vitatom.
Azt viszont megkérdezném, hogy a gyereked oldalán ki áll.
Vagy inkább
a gyereked kinek az oldalán áll?
A párjának a párja és nevelik a gyereküket (az unokádat!) a saját belátásuk szerint, vagy még mindig elsősorban a Te gyereked és engedelmességgel tartozik néked, a szülőnek?
Najó, nem feltétlen engedelmességgel, de hát ugye Te, aki sokkal többet megéltél, már csak jobban tudod. Nem?
„Ó édesem, ez tudom milyen, én is átéltem”…
…na ez egyike azon mondatoknak amivel egy mozdulattal ki tudod húzni a talajt a gyermeked lába alól. Mondjuk kivéve, ha már keményen megdolgozott azért a leválásért, amit
Te marhára nem akartál engedni neki.
De most komolyan, direkt szúrsz ki vele vagy ennyire nem kezeled külön önálló egyéniségnek, csak a saját kiterjesztésednek?
Mit akarsz benne, általa megélni?
Nem magadnak szülted, hanem saját magának. Miért akarod mindenáron ketrecbe zárni? Gondolj csak a madarakra amik szabadon repkednek, élik az életüket, de időről időre visszatérnek a madáretetőhöz. Szabad akaratukból. Mert tudják, hogy élelemre lelnek. Gondoskodásra. Olyanra, ami nincs rájuk kényszerítve.
A kényszerítésről jut eszembe: napirend? Tudod, mikor jön az unoka, és otthon – a kora reggeli kelés miatt – kilenckor alvás van. Tudod, ez a napirendje. Ó persze, milyen kellemes is elkényeztetni, és hagyni, hogy tizenegyig kukorékoljon. Tisztában vagy vele, hogy a szülei – jelzem, az egyik a Te gyereked – vért izzadva szoktatják vissza? Hogy a kevés alvás miatt hullafáradtan és totál nyűgösen kell elvonszolniuk egy hisztis gyereket oviba/suliba? Jó ez nekik?
Hasznos ez így az unokádnak,akit mindennél és mindenkinél jobban szeretsz?
Mégis mennyiben válik javára?
Szóval kinél is landol az a felelősséglabda?
A másik ilyen kedvencem az esti fogmosás utáni kakaó. Vagy tej. Vagy tea. Tulajdonképpen édesmindegy, akár csokoládé vagy sütemény is lehet, de akár egy alma is. (Gyerekkoromban a szüleim váltig állították, hogy egy alma megevése kiváltja a fogmosást. Sajnos nekik hittem, nem a gyerekfogászoknak.)
Ki fog szenvedni hosszútávon?
A gyereked, a párja – tudod mennyire nem vicces gyereket fogorvos cipelni, főleg ha csiszolni, fúrni is kell? Sőt, a maradó fogakat is károsíthatja. És tudod ki fog még szívni miatta? A tüncibünci szivedcsücske unokád. Ugyanis az élethosszig tartó következményeket ő fogja viselni.
Tényleg ezt akarod?
Ennyire fontos, hogy a Te – a szülők kérésével akár köszönőviszonyban sem levő – szabályaid legyenek érvényben? Hogy neked legyen igazad?
Gondoltál arra, hogy ezzel esetleg a saját helyzetedet ásod mélyen alá? Fűrészeled magad alatt a fát?
Mert ha jól csinálják, összezárnak.
Igen, akár a hiperszuper nagymama/nagypapa ellenében is. A saját gyerekük érdekében. Hogy mire gondolok?
Nem volt még kétéves volt a nagyobbik mikor elvittük az újszülöttet megmutatni az egyik nagymamának. Készülve a babakocsis sétákra, már elkezdtük tanítani a biztonságos közlekedésre. Például arra, hogy ha van gyalogátkelő („zebra”) akkor mindig ott kelünk át az úton. És ugye ott is csak akkor, ha megadták az elsőbbséget nekünk. Pakoljuk be a kicsit a gyerekülésben az autóba, mikor figyelmesek leszünk arra, hogy a nagymama a kijelölt, felfestett és kivilágított gyalogátkelőtől 10 méterre nevetve fut át a nagyobbikkal az úton. Aztán vissza, ugyanott. Budapest, 2×1 sávos főútvonal. Csak a miheztartás végett.
Nagymama itt bukta el a felügyelet nélküli unokázás lehetőségét.
Nem ellene.
A saját gyerekünk érdekében.
És Te hogy állsz a szülei által felállított szabályokkal?
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
lift nincs! és felelősségvállalás?
Lift nincs! Felelősségvállalás van?
Az emberek egy jelentős része mindenféle “segítők”höz jár hogy eme “guruk” megmondják nekik hogyan döntsenek. Az hagyján, hogy jó eséllyel iszonyatos pénzeket hagynak ott, de mire is?
Meglehetősen gyakran kerülünk döntési helyzetbe az életben, persze nem mindegyik egyformán komplex vagy nehéz, de lehetnek jónéhányan, akik felettébb rendszeresen landolnak “iránymutatást” kérve (vagy inkább “mondd meg Te hogy én mit csináljak”?) az asztrológus / számmisztikus / jövendőmondó / a-lista-közel-végtelen szakiktól.
Félreértés ne essék, nem az bajom, hogy vannak akik hisznek ebben. Nem zavar, nem az én dolgom, mindenki abban hisz amiben akar, és mindenki hisz valamiben (akkor is ha nem tudja vagy nem ismeri be).
A gondom azzal van, hogy így felnőtt emberek önként és dalolva átavanzsálják önmagukat gyerekké, átadva a döntés jogát másnak a saját életük felett.
Gyerekek, és a felelősséget ki viseli?
Vagy így lehet másra mutogatni, hogy „de hát az tenyérjós azt mondta hogy…?”
Na de szívni ki fog vele?
Mi a francért féltek Ti dönteni? Összedől a ház ha egyszer rossz döntést hoztok?
Tudjátok én hány sz@r és nagyon sz@r döntést hoztam életem során? És még mennyit fogok 😊
És el tudjátok képzelni milyen jól fel tudtam őket használni arra, hogy megtudjak sokkal többet saját magamról? Persze miután kivakartam magam a trutyiból… de végiggondolni azt, hogy akkor ott miért pont úgy és pont azt döntöttem nagyon jól le tudta ám írni a beidegződéseimet, a hiedelmeimet. Rávilágított hol van még munka.
Egyébként is, a döntéseket a döntés meghozatalakor meglévő információk és „huzalozás” (gondolkodásmód, az „akkori én”) kontextusában érdemes szerintem csak vizsgálni. Utólag mindenki marha okos tud lenni ám 😊
Miért kellenek a rossz döntések? Mert azok STOP táblák – mutatják merre / hogyan nem jó. És ha kimásztunk utána a slamasztikából akkor az egy újabb bebetonozott lépcsőfokká válik.
Lift nincs! és felelősségvállalás?
A személyiségfejlődést, meg előtte és közben önmagunk megismerését nem lehet „gyorstalpalón” elsajátítani, és letölteni sem lehet, mint egy programot. Itt az út legalább olyan lényeges, mint a célvonal. Ami egyébként a „jó pap is holtig tanul” szellemében jócskán túl van a horizonton, szóval koncentráljuk csak a következő lépcsőfokra. Azt lépjük meg.
Nem azt mondom, hogy ne kérjünk tanácsot. Lehet, sőt kell. Csak aztán jól csócsáljuk meg.
És marhára válogassuk meg kitől kérünk és fogadunk el tanácsot.
Én a tanácsot adó fél motivációt és szándékait igyekszem feltérképezni.
Neki milyen haszna származik / származhat a tanácsadásból. És nyíltan bevallja-e vagy sem.
„Függővé” akar-e tenni engem? Vagy az a célja (és a cselekedetei is ebbe az irányba mutatnak) hogy az szeretné, hogy fejlődjek és önálló legyek. Törekszik-e arra, hogy ÉN hozzam meg a döntést. Ő csak a (vállaltan) saját és szubjektív nézőpontját osztja meg velem. Akár küzdve azzal, hogy a döntést az én kezembe tuszkolja akkor is ha nem akarom. Azaz a felelősségvállalásra kényszerít.
Persze itt beúszik a képbe a coaching, merthogy ugye a coach objektív, ítélkezésmentes, nem ad tanácsot és a saját válaszodat (döntésedet) csiklandozza ki belőled.
És sajnálattal azt kell mondjam, hogy ez még mind nem garancia arra, hogy az akit coachnak találunk magunknak esetleg nem akar „függővé” tenni. Nem, nem arról beszélek, hogy időről időre mikor valami nagy dráma van akkor ne fordulnánk hozzá egy kis grillezésre. Vagy esetleg kell valaki aki időnként számon kéri rajtunk a saját magunk által kiszabott célok teljesítését, mert van amikor ez tényleg kell. Hanem arról, amikor nem feltétlenül érdekelt abban, hogy mi közben önálllósodjunk. Nekem se jutott eszembe hogy ilyen létezhet, amíg a valóság arcul nem csapott 😥
Több coaching-business fejlesztő csoport tagja vagyok. Az egyikben egy beszélgetés során valami ilyesmi tanács hangzott el „a klienseket úgy kell megfogni, hogy hosszútávú rendszeres bevételt generáljanak, olyan sokáig amíg csak lehet”. Mit ne mondjak, sokkolva ültem a képernyő előtt. Köpni-nyelni nem tudtam.
Egy-egy döntési helyzet során nem csak a döntés meghozatala a lényeg, hanem az is, hogy hogyan juttatjuk el magunkat oda. Megtanulunk / kifejlesztünk új technikákat, felismerünk rossz beidegződéseket és nekilátunk azokat átírni, szóval döntéshozatali képességeinket is fejlesztjük.
Olyan segítőt/coachot válassz, akinek az a célja, hogy Te fejlődj és legfőképp önállósodj.
Mert akkor legközelebb a hasonló kaliberű döntésekkel már meg tudsz önmagad birkózni. Ezáltal magabiztosságot, önbizalmat és önbecsülést növelsz, meg persze a döntéshozatali rutinnak is jót tesz.
Mert (felelősségvállalási) gyakorlat teszi a mestert 😊
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
a tisztelet jár vagy ki kell érdemelni?
Juhujj… Darázsfészek 😊
„Tiszteld anyádat és apádat”
„A szüleid vagyunk, nekünk JÁR a tisztelet (és az engedelmesség)”
Na de mihez kezdjen szegény gyerek, mikor azt hallja, hogy a szülőjének JÁR a tisztelet, de nem lát a szülőtől mintát, hogy az mégis micsoda és hogyan kell csinálni?
Amikor csak hallja a gyerek, hogy mi az elvárás (gyakran a „szeretetért” cserébe) de a szüleit nem igazán látja csinálni úgy ahogy neki mondják és tőle elvárják.
Mikor „bort iszik és vizet prédikál”
– a szülő.
Régóta töprengtem már a kérdésen és nem állítom, hogy megtaláltam az igazi, végső választ (van egyáltalán olyan?) de gondoltam bedobom a témát, hátha együtt okosabbak leszünk.
Arra jutottam, hogy kétféle tisztelet van. Pontosabban egyféle tisztelet van, de két szempontból jár(hat) valakinek.
Tisztelet jár a pozíciónak amit valaki betölt.
Például gyerektől a szülőnek, beosztottól a főnöknek.
Nem az embernek szól, hanem a státusznak amit betölt.
Ha a főnököt lecserélik az új főnöknek is jár az ami neki, mint felettes vezetői pozícióban leledző személynek jár. Amiből ha kikerül akkor már nem jár neki.
Aztán van az a tisztelet ami járHAT.
Ez az amit valaki, bármiféle pozíciójától függetlenül, kiérdemel magának.
Hogyan? Azzal ahogyan másokkal bánik. Tisztelettel-e? Őszinte-e? Egyenes-e? Van-e integritása? Szavahihető-e? Megbízható-e? Ez nem jár. Ez ADHATÓ.
Szerintem a gond ott van, hogy vannak akik pozícióba kerülnek és úgy gondolják hogy ezzel meg- és elnyerik mások feltétlen tiszteletét. Mindkettőt.
Sőt, el is várják!
Pedig csak az a tisztelet jár nekik ami a pozíciónak szól.
A másikért, kérem alássan,
meg kell dolgozni!
És ezzel a mozdulattal bekúszik a képbe a gyerek/beosztott dilemmája.
Az a belső, feszítő érzés, hogy valami marhára nem okés de nem tudom megfogalmazni mi a gond. Csak érzem, hogy valami marhára nem kerek.
Az ellentmondás a duma és a tettek között.
Az ellentét a kifejezett elvárások és a bemutatott példa között.
És ez iszonyatosan ki tudja az ember billenteni az egyensúlyából. És persze jó eséllyel önmagában kezdi el keresni a hibát.
Pedig a hiba nem az ÖN készülékében van 😊
Rengeteg ilyen ellentmondásos helyzet van. Több mint sejtjük.
Mit lehet tenni?
Egyéne és helyzete válogatja.
Neki lehet például állni végiggondolni, hogy mik azok a területek amik a (főnöki/szülői) státuszhoz tartoznak, és mik azok amik nem.
Melyek azok a visszajelzések amik a „felettestől” (pozícó) jönnek és melyek azok amik a posztot betöltő személytől. Aztán lehet szelektálni. Ahogy a felettesi visszajelzésekről is meg lehet próbálni lehámozni az emberi részt, talán kevésbé fog fájni. Hogy is mondják? A stílus maga az ember?
Aztán arra is oda lehet figyelni, hogy magunkról mit mondunk el. És nagyon megszelektálni. Kötelező minimumra szorítkozni.
Gyerekként meg még nehezebb.
Mert ott a „főnökök” (szülők) és az ő „csatlósaik” (rokonok, barátok) mind-mind sulykolják szegény gyerekbe hogy mit is jelent a szülők tisztelete, milyen elvárások vannak amiknek meg kell felelni. Miközben ezek egy jó része simán lehet, hogy csúnyán visszaüthet a gyerekre.
Talán valahol ott lehet a kutya elásva, hogy tisztelettel és tisztességgel kell bánni a „felettünk lévőkkel” –
pont mint minden más emberrel.
De jól meg- és át kell gondolni járnak-e nekik bizonyos „privilégiumok” csak azért mert olyan pozíciót töltenek be amilyet.
Attól hogy szülő vagy főnök nincs joga kritizálni, lekezelni, lenézni, a határaimat tiszteletben NEM tartani.
A határaim az enyimek.
A másiknak – akármilyen pozícióban is legyen – kutya kötelessége betartani őket és ha nem tartja be akkor jogom van nekem betartatni vele.
Akkor is ha hisztizik és azt hiszi hogy „joga van”.
Mert nincs.
Egy gyereknek is joga van a saját határaihoz.
Akkor is ha a szülőnek ez marhára nem tetszik.
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
egoizmus-e ha nemet mondok?
egoizmustól az önfeláldozásig
A magyar lélekben meglátásom szerint a self-care (nem tudom magyarul milyen kifejezéssel lehetne jól megfogalmazni, mert az “öngondoskodás”hoz a pénzügyi vonal már odarögzült), lehet hogy tudat alatt vagy tudatosan, de végtelenül el van utasítva.
Míg a self-care lényege hogy saját magunk kell az első legyen a listán, mert ha nem törődünk magunkkal akkor idővel elfogyunk / megsavanyodunk / kiégünk és másoknak sem fogunk tudni azt nyújtani amit szeretnénk.
A self-care lényege hogy saját magunk kell az első legyen a listán.
És most az olvasók fele felszisszen: egoizmus!!!
Hát, nem!
Az egoizmus (teljes, végtelen, önző én-centrikusság) és az altruizmus (önmagunk teljes “feláldozása”/ feladása) ugyanannak a skálának a két vége.
Az egyensúly meg középen van!
És csendben hozzátenném hogy az nem “önfeláldozás” mikor nem tudunk nemet mondani.
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT