Home » Posts tagged 'tisztelet'

Tag Archives: tisztelet

Life Coach Andrea NZ

Amennyiben nem tudsz lelkiismeret-furdalásmentesen nemet mondani, az igened sem valódi szabadságban fogant.

home office-ban az este 6-os meeting simán belefér, nem? (hol a határ?)

… azaz hogyan kezeljük a mi munkaidőnket „rugalmasan” kezelő főnököt (aki nem tudja hol a határ)

Az elmúlt 2 évben láttam ezt-azt itt-ott home office témakörben. Lezárások itt is, ott is, főnökök itt is ott is… és álltam támogatóként emberek mellett itt is és ott is. Mivel a tehetetlenség érzéséből fakadó frusztráció leginkább rajtam landolt (elvégre ez (is) a dolgom) így akár nevezhetjük „első kézből szerzett”nek is a tapasztalataimat.

A jó hír, hogy van kiút.
A rossz, hogy a tükörrel kell kezdeni.

Példa viszont van nem is egy, hogy meg lehet csinálni.

Szóval hogyan is álljunk neki a magánéletünk és a munkánk szétválasztásának?

Ahogy látom

ez elsősorban mentális és érzelmi harc.

Nagyon nagy eséllyel először és elsősorban önmagaddal.

Elhinni és aztán gyakorlatba ültetni, hogy érsz annyit mint bárki más. Kell hogy önmagad legalább annyira fontos legyen számodra mint bárki más és EZ NEM ÖNZŐSÉG.

Belül kell kicsit megerősödni, mert az első „nem” után szinte törvényszerű a hurrikán megérkezése. A vihar formája és mibenléte viszont pont hogy a másik féltől függ elsősorban. Ezért végig kell gondolni eddig mit/hogy csinált, hogy fel lehessen készülni – legalábbis amennyire lehet. Mikor megvan néhány feltételezett reakció és az azok lekezelésére kialakított terv akkor lehet kézbe fogni a

STOP táblát

És kezdődhet a harc…

… mindenki mással aki az újonnan behúzott határaidat nem akarja tiszteletben tartani.

A “kedvenc” reakciók a hiszti, megsértődés, lekicsinylés, beszólás, esetleg némasággal való büntetés – csak mert a munkavállaló nemet mer mondani az

“életemet és véremet a főnök cégéért”

elvárt és gyakran kikényszerített hozzáállásra. Meg láttam példát érzelmi zsarolásra és magas szintű szofisztikált (nehezen észrevehető) manipulációra.

Hidd el, tudja a gyengéd. Nem véletlenül csinálod a késő esti meetingeket még mindig.

És most jönnek jól a „na most mit tudok csinálni” alternatívák amiket felépítettünk (én kérdeztem Te dolgoztál 😊 ).

Ugyan a tényleges reakció valószínűleg nem az lesz amiket végiggondoltunk, de már tudod, hogy vannak opcióid. Tudod, hogy képes vagy kicsit kijjebbről nézni a szituációt. Sőt azt is megtapasztaltad milyen kreatív vagy – hiszen összeraktál egy csomó válaszlehetőséget.

Számítasz arra, hogy érzelmileg megpróbálnak bevonni. Ha nem is veszed észre rögtön az elején, jó eséllyel fel fog tűnni valamikor közben és el tudod kezdeni érzelmileg elhatárolni magad a helyzettől.

Kiülni a nézőtérre a színpadról, ahova akaratod ellenére beráncigáltak szereplőnek.

Tudod, hogy az „igen” helyett időt kell nyerni ha a „nem” még nem megy. És ezzel nincs semmi baj❤️ Tuti vagy❤️ Tudod mekkora lépés? ❤️

 És tudod miért létfontosságú a határaid meghúzása és betartatása?

Mert a munkába is bele lehet halni. Szó szerint 🙁

16+ órás munkanapok, rendszertelen étkezés, elhízás, cukorbetegség, magasvérnyomás, szívproblémák…. székről ledőlés és ennyi…

Szerintem az a főnök aki nem figyel oda a dolgozók egészségére és nem ad nekik határokat (például este 5/6/7 után nincs e-mail, telefon, stb) az rövidlátó, szűklátókörű és önző.

Ha be sem akarja tartani a beosztottak saját (nem túlzó, de egészséges) határait az meg további kérdéseket vet fel. Mert melyik ér vajon többet – ha napi 8 órát dolgozik és még marad sok-sok évig vagy napi 16-20-at és fél év múlva lehet menni a temetésére. Na? Hogy áll a hosszú távú tervezés?

Meg persze jó kérdés, hogy a főnök a saját határaival hogy áll – hogy gondban, az elég valószínű, csak kérdés hogy melyik irányba… saját magának se tart és ezért nem tiszteli másokét (van remény), vagy csak simán másokét hagyja figyelmen kívül (elhúzódó harcra kell berendezkedni)

Ne add fel,

meg lehet csinálni a határállítást

kutya kemény belső munka tud lenni de hosszútávon megéri, már csak

a fizikai-, mentális- és érzelmi egészséged miatt is.

 

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

a tisztelet jár vagy ki kell érdemelni?

Juhujj… Darázsfészek 😊

„Tiszteld anyádat és apádat”

„A szüleid vagyunk, nekünk JÁR a tisztelet (és az engedelmesség)”

Na de mihez kezdjen szegény gyerek, mikor azt hallja, hogy a szülőjének JÁR a tisztelet, de nem lát a szülőtől mintát, hogy az mégis micsoda és hogyan kell csinálni?

Amikor csak hallja a gyerek, hogy mi az elvárás (gyakran a „szeretetért” cserébe) de a szüleit nem igazán látja csinálni úgy ahogy neki mondják és tőle elvárják.

Mikor „bort iszik és vizet prédikál”
– a szülő.

Régóta töprengtem már a kérdésen és nem állítom, hogy megtaláltam az igazi, végső választ (van egyáltalán olyan?) de gondoltam bedobom a témát, hátha együtt okosabbak leszünk.

Arra jutottam, hogy kétféle tisztelet van. Pontosabban egyféle tisztelet van, de két szempontból jár(hat) valakinek.

Tisztelet jár a pozíciónak amit valaki betölt.

Például gyerektől a szülőnek, beosztottól a főnöknek.

Nem az embernek szól, hanem a státusznak amit betölt.

Ha a főnököt lecserélik az új főnöknek is jár az ami neki, mint felettes vezetői pozícióban leledző személynek jár. Amiből ha kikerül akkor már nem jár neki.

Aztán van az a tisztelet ami járHAT.

Ez az amit valaki, bármiféle pozíciójától függetlenül, kiérdemel magának.

Hogyan? Azzal ahogyan másokkal bánik. Tisztelettel-e? Őszinte-e? Egyenes-e? Van-e integritása? Szavahihető-e? Megbízható-e? Ez nem jár. Ez ADHATÓ.

Szerintem a gond ott van, hogy vannak akik pozícióba kerülnek és úgy gondolják hogy ezzel meg- és elnyerik mások feltétlen tiszteletét. Mindkettőt.

Sőt, el is várják!

Pedig csak az a tisztelet jár nekik ami a pozíciónak szól.

A másikért, kérem alássan,

meg kell dolgozni!

És ezzel a mozdulattal bekúszik a képbe a gyerek/beosztott dilemmája.

Az a belső, feszítő érzés, hogy valami marhára nem okés de nem tudom megfogalmazni mi a gond. Csak érzem, hogy valami marhára nem kerek.

Az ellentmondás a duma és a tettek között.

Az ellentét a kifejezett elvárások és a bemutatott példa között.

És ez iszonyatosan ki tudja az ember billenteni az egyensúlyából. És persze jó eséllyel önmagában kezdi el keresni a hibát.

Pedig a hiba nem az ÖN készülékében van 😊

Rengeteg ilyen ellentmondásos helyzet van. Több mint sejtjük.

Mit lehet tenni?

Egyéne és helyzete válogatja.

Neki lehet például állni végiggondolni, hogy mik azok a területek amik a (főnöki/szülői) státuszhoz tartoznak, és mik azok amik nem.

Melyek azok a visszajelzések amik a „felettestől” (pozícó) jönnek és melyek azok amik a posztot betöltő személytől. Aztán lehet szelektálni. Ahogy a felettesi visszajelzésekről is meg lehet próbálni lehámozni az emberi részt, talán kevésbé fog fájni. Hogy is mondják? A stílus maga az ember?

Aztán arra is oda lehet figyelni, hogy magunkról mit mondunk el. És nagyon megszelektálni. Kötelező minimumra szorítkozni.

Gyerekként meg még nehezebb.

Mert ott a „főnökök” (szülők) és az ő „csatlósaik” (rokonok, barátok) mind-mind sulykolják szegény gyerekbe hogy mit is jelent a szülők tisztelete, milyen elvárások vannak amiknek meg kell felelni. Miközben ezek egy jó része simán lehet, hogy csúnyán visszaüthet a gyerekre.

Talán valahol ott lehet a kutya elásva, hogy tisztelettel és tisztességgel kell bánni a „felettünk lévőkkel” –

pont mint minden más emberrel.

De jól meg- és át kell gondolni járnak-e nekik bizonyos „privilégiumok” csak azért mert olyan pozíciót töltenek be amilyet.

Attól hogy szülő vagy főnök nincs joga kritizálni, lekezelni, lenézni, a határaimat tiszteletben NEM tartani.

A határaim az enyimek.

A másiknak – akármilyen pozícióban is legyen – kutya kötelessége betartani őket és ha nem tartja be akkor jogom van nekem betartatni vele.

Akkor is ha hisztizik és azt hiszi hogy „joga van”.

Mert nincs.

Egy gyereknek is joga van a saját határaihoz.

Akkor is ha a szülőnek ez marhára nem tetszik.

 

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

Családi kapcsolatok – veszedelmes viszonyok?

A családon belüli kapcsolatok gyakran darázsfészekként működnek.

Főleg, ha már vannak gyerekek és bejön a nevelés / szülőség kérdésköre is.

Pedig első ránézésre egyszerű a dolog: mellérendelt viszony a két szülő között (mint egyenrangú “munkatársak”), valamint a szülők terelgetik a gyermekeket (hasonló egy “nagyon jó főnök – beosztott” kapcsolathoz).

De hát ugye az idő telik (a karaván meg halad), a gyerekek – akármit is teszünk – nőnek, és mindkét fent vázolt kapcsolatnak alkalmazkodnia kell a változásokhoz. Jaja, igen, változniuk kell. Nem lehet őket bebetonozni 😢

Először is, mi (is) változunk. Legalábbis egy icipicit. Irinyó-pirinyót. Ami azzal jár, hogy a párunknak is alkalmazkodnia kell, még ha csak irinyó-pirinyót is. Közben ne feledjük, hogy ő is változik. Igen, lehet, hogy csak irinyó-pirinyót ő is, de ahhoz meg nekünk kell alkalmazkodunk, nemdebár? Na és ehhez adjuk hozzá hogy szülői csapatunk is egyre, hogy is mondjam, mondjuk “vadabb” és váratlanabb kihívásokkal találja magát szembe. Főleg, mikor jönnek azok a bizonyos tinédzser évek. Ami azt jelenti, hogy azokat a problémamegoldási technikáinkat amelyek eddig még működtek időnként akár sutba is vághatjuk, annyit érnek. Azaz újakra van szükségünk.

Másodszor, ahogy a csemeték cseperednek, egyre több és több döntési lehetőséget igyekszünk nekik biztosítani, hogy így sajátítsák el a döntéshozatal és a hozzá kapcsolódó felelősségvállalás képességét.

Ne feledjük, eljön majd az a nap, amikor elmennek, hogy a saját életüket éljék, sőt, akár még saját családjuk is lesz. Nem dekkolhatunk folyamatosan mellettük, és hozhatjuk meg a döntéseket helyettük ahogy tettük mikor még totyogó korban voltak. Sőt, ezt még meg se kéne próbálnunk. A legtöbb amit tehetünk értük, hogy igyekszünk terelgetni őket. Hogy felelősségteljes felnőttekké váljanak. Aztán meg elengedjük őket. Bár mindörökre a szívünkben maradnak, az otthonunkban csak átutazó vendégek. Akkor is, ha az átutazási időszak akár két-három évtizedre is nyúlhat 😊

Harmadrészt, a saját szüleinkkel lévő kapcsolatunk is változik. Legalábbis kéne. Jó lenne. Merthogy, először is ugye elköltöztünk otthonról, tőlük. Akár hagyták hogy elmenjünk akár kapaszkodnak még mindig belénk, meg kell találnunk a SAJÁT HELYÜNKET.

Aztán mikor lesz egy párunk (megj: a sorrend tetszőleges), na az is bekavarhat a szüleinkkel való kapcsolatunkba. Elvégre bekerül valaki az életünkbe, akire hallgatunk. Hallgatni merészelünk! Vannak szülők, akik nem bírják elviselni, ha elvesztik a kontrolt a gyermekük élete felett. Vagy ha csak a kontrolvesztés lehetőségének árnyéka is vetődik rájuk, már bekapcsolnak a védelmi szirénák.

És aztán amikor megszületnek a mi gyerekeink… jajj, és belőlük meg nagyszülő lesz! Na az Pandora szelencéjének különkiadása is lehet akár. Hogyan neveljük őket (ahogy ők minket, vagy szabad úgy ahogy mi szeretnénk, bár sokszor előjön a „ne magyarázd, tudom hogy kell, én is felneveltelek téged”), a határok kérdése (a gyermek elsősorban a MI gyerekünk, és mellesleg az ő unokájuk), meg egy halom (najó, tonnányi) egyéb, teljesen váratlan konfrontációt okozó dolog.

Sajnos nem minden nagyszülő angyal, simán előfordulhat, hogy továbbra is ők akarják élni a MI családunk életét, meg a mienkét, meg a párunkét, meg a gyerekeinkét… Nem olyan egyszerű ám meghúzni azt a határt, aztán meg be is tartani velük, hogy ez az én családom / mi családunk, mi hozzuk a döntéseket és nem ők, és kéretik betartani a határainkat. Sok-sok manipuláció, érzelmi zsarolás akadhat abban a nagyszülői tarsolyban. A megsértődés is egy ilyen 😊 kéretik nem megzabálni, ártalmas 😊 Tessék arra gondolni, hogy ha megsértődöm, az az én problémám , és ha ezt sikerül következetesen betartanom, akkor ugye el lehet addig jutni idővel, hogy ha a másik megsértődik, akkor az na kinek a problémája? Na ugye, elvégre nekem meg jogom van ahhoz a NEMhez, nemdebár? Merthogy az az én határom. Meg az ÉN családomé. És persze ez a határhúzás, főleg égiháborút játszó nagyszülők esetén, ismét egy nagy teher a két fős szülői csapaton. Tapasztalatom szerint akkor van esély jól kijönni belőle, sőt akár hosszútávon túlélni együtt, ha a kétfős csapat kapcsolata jó és összezárnak.

Hogy megy a csapatmunka?

 

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook

a barátság vajon mi? és baj-e ha néha fáj?

Na mi, na mi? Na bökd ki a tutit!

 Kezdjük az elején valahol.

Réges régen egy messzi-messzi galaxisban … 🚀

Ja nem is, igazából az óperenciás tengeren is túl … 🚢

 A barátság alapja a tisztelet.

A kölcsönös tisztelet.

“Tiszteljük egymás csutkáit” mondta Mazsola. Vagy Tádé. De nem is az a lényeg ki mondta, hanem hogy mit jelent.

Nem, nem azt jelenti, hogy nem ordíthatom le a haját ha nagy hülyeséget akar csinálni.

Azt se jelenti, hogy mindig egyet kell értenem vele.

Meg azt se jelenti, hogy nem mondhatok neki nemet.

Azt jelenti, hogy őszinte vagyok.

Marha őszintén ordítom le a haját .

Meg merem neki mondani, ha nem értek vele egyet.

Anélkül, hogy egymás haját tépnénk. Vagy én az övét.

És elfogadom ha ő nemet mond nekem.

És én se érzek lelkiismeretfurdalást ha nemet mondok neki.

A barátság önzetlen.

A másik javát keresem, de nem feledve a határaimat.

Meg tiszteletben tartva az övéit.

És határsértés esetén (mert lesz ilyen, rengeteg) nem atomháború indul hanem béketárgyalás.

Egyenlő felek között. Közös nevezőt keresve.

A barátság az amikor megteszem érte azt az extra lépést.

Ha sz@rban van, akkor többet is.

És közben tudom, hogy ő is pont ugyanígy ugyanezt megtenné vagy akár már meg is tette értem.

Nem saját maga miatt (lásd önfényezés) hanem miattam.

Mert én fontos vagyok neki.

Ő meg fontos nekem.

A barátság az amikor bevállalom a kényelmetlenséget, a kellemetlenséget, azt, hogy egy adott helyzetből én hozom el a kevesebbet vagy netalán vesztek de NEKI jobb lesz.

Aztán lesz olyan mikor nekem lesz jobb, ŐMIATTA.

Ja, és mindezt manipuláció mentesen.

Na kérem, ez a kihívás!

Itt a kezem, megfogod? időpontfoglalás itt: foglalás  vagy dobj egy e-mailt ittvagyok@treasureconsulting.nz

mit / hogyan / miért ?

Elvetemülteknek: Ki vagyok én, avagy áskálódás a múlt(am)ban

magyar nyelvű cikkek

Facebook