Home » Posts tagged 'önbecsülés'
Tag Archives: önbecsülés
miért mindig másokhoz mérem magam? (siker-mérce)
Gyerekként sosem voltam jó sportoló. Sőt. Valahol óvodában már valószínűleg félresiklott egy kicsit a testedzéshez való viszonyom, amin az általános iskola sem segített.
Gyűlöltem, hogy osztályozták testnevelési órai munkámat. Nem a hozzáállásomat. Nem a fejlődésemet. Az elért eredményeimet. A gyorsaságomat. Az ugrásomat – akár felfelé akár előre. A szekrényugrást meg végképp hagyjuk. A testi adottságaimat.
Gyűlöltem, hogy abszolút mérce volt.
Az óra vagy centiméter számított. Mint egy élsportolónál.
Na hogyan öljük ki a mozgás szeretetét egy gyerekből? Hát így 😥
Mire tanítottak vele? Hogy másokhoz mérjem magam. Hogy abszolút mérce van.
Hogy a saját fejlődésem semmit nem ér ha az abszolút mércén nem érem el az elvárt szintet.
Hogy ha megfeszülök sem lehetek elég jó.
Végig kegyelem négyes voltam tesiből.
Azt sugallták, töltötték, formálták belém hogy a siker abszolút, kőbe vésett, és mindenkire egyforma mérce vonatkozik. És az embereket ezek alapján kell egymáshoz mérni.
Pedig nem.
A siker a fejlődés. Az egyéni fejlődés. A megtett út. A küzdelmek, a könnyek, a bukásokból való felállások. A kitartás.
A siker egyéni. Az én sikerem az én mércém szerint siker, a Te sikered a Tied szerinti. És a két mérce véletlenül sem egyforma, sőt, valahol össze sem mérhető.
A siker nem kőbevésett. Változó. Az élethelyzet, a körülmények, vagy akár a fizikai / mentális / érzelmi állapotunk függvényében változhat. Sőt, változnia kell.
Mert van amikor reggel felkelni is nagy erőfeszítés. És van amikor a túlpörgős nap után elaludni az igazi kihívás.
A siker relatív. Te határozod meg. A Tied. A Te szabályaid számítanak.
Szóval miért is másokhoz méred magad?
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
miért félünk önzőnek lenni?
mert mondjuk marhára félre lettünk tájékoztatva gyerekként hogy mi is az az önzés?
Merthogy a homokozóban nem döntési szabadságot ismertették meg velünk, hanem belénkbetonozták a végtelen altruizmus alapjait. Azt az „önfeláldozásét” (nem véletlen az idézőjel) amelyik NEM TUD nemet mondani. Tehát nem is valódi önfeláldozás 😊 csak hogy tisztázzuk itt még az elején.
„Add oda a lapátod” „Nem adom” „Önző vagy!”
Mit tanultunk így meg? Hogy ha nemet mondunk akkor önzők vagyunk.
🤔 ????
Újraprogramozás szükségeltetik.
Az önmagunkért, saját érdekeinkért történő kiállás önmagában nem önzés.
Csak annak gyakorlása, hogy
UGYANANNYI jogunk van saját magunkhoz, mint másoknak hozzánk.
Mármint akinek és amennyit nyugodt szívvel, békében, külső-belső kényszer hatása nélkül adni tudunk és akarunk. Mondjuk legalábbis úgy átlagban…
Önzés akkor lesz a dologból ha önmagunk igényeinek kielégítését másokon átgázolva tesszük meg. A homokozós példával élve, ha elvesszük a másiktól a lapátot. De ha csak nem adjuk oda a miénket, akkor csak éltünk a jogunkkal hogy akkor és ott önmagunk a fontosabb.
Na kié is az a lapát? 😊
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT