Home » Posts tagged 'kontrol'

Tag Archives: kontrol

Félelem – kontrol – hatalom?

Hogyan definálhatjuk, hogy mi a félelem?

Talán úgy is, hogy a félelem egy olyan érzés, ami bekapcsolja legmélyebb ösztönös reakcióinkat, a „túlélő módot”: harcolunk, futunk, vagy lefagyunk, aminek az a dolga, hogy a túlélésünket biztosítsa. Fenyegetésre adott egészséges válaszreakció. Legalábbis annak kéne lennie.

Elképzelhető azonban, hogy az ösztönös, rövidtávú reakcióból hosszútávú, szüntelen lesz, valamely folyamatos fenyegetettség vagy annak érzése hatására. Na ez így már nem okés. A testünknek nem kéne folyamatosan vészhelyzeti módban működnie.

Ennek ellenére sajnos egyes helyzeteket továbbra is soha-véget-nem-érő fenyegetésként élünk meg. És sokszor ezeket a helyzeteket más emberek idézik elő.

Az agyunkat lehet „programozni”. A stresszhelyzetek, traumák és az azokra adott válaszaink mind el vannak tárolódva (akár emlékszünk akár nem). És mikor jön egy újabb vészhelyzet, a válaszreakciónk ebből a tudatalatt elraktározott halmazból bukkan elő. Úgy reagálunk ahogy a múltban is, hiszem végül is túléltük. Csak sajnos akkor is úgy reagálunk, ha az a válaszreakció nem a legjobb, vagy akár „káros az egészségünkre”. Viszont ahhoz, hogy újraírjuk, először fel kell ismernünk őket.

Vajon egyes emberek miért kreálnak olyan helyzeteket, ahol félünk?

Mert kontrollálni akarnak. Minket. És az általuk generált félelem által végül is elérik amit akarnak, tudnak irányítani minket.

A félelem, mint neve is mutatja 😊 megfélemlít. Megijeszt. Fenyeget. A félelem átlök minket „túlélő módba”. És ezzel a mozdulattal el is vesztettük annak lehetőségét, hogy érdemben, higgadtan átgondoljuk és értékeljük magát a félelmet keltő helyzetet és más válaszreakciót találjunk, mert a „túlélő mód” kikapcsolja a kritikus gondolkodási képességünket, ezáltal a reakciónk nagyjából kontrollálatlan lesz.

Hogyan tudnak egyes emberek félelmet kelteni bennünk?

Mondjuk a főnököd kiabál veled és közben egyre és egyre jobban töpörödsz össze? A reménytelenség érzése, megspékelve azzal, hogy úgy érezted nulla ráhatásod van bármire? Ez lehet akár egy szülő, családtag, vagy barát is. Aki azt érezteti veled, hogy semmi vagy, semmit nem érsz, jelentéktelen és értéktelen vagy, és úgy kezel mint egy lábtörlőt?

Tudod miért csinálta?

Igen, hatalmat akar és nyer feletted.

A kontrol hatalom.

De ki lehet mászni alóla.

Újra lehet írni azokat a válaszreakciókat.

Még nekem is sikerült jónéhányat😊

Itt a kezem, megfogod?

Facebook oldal

Magyar nyelvű cikkek ITT

elemi ösztön – azaz a tudatalatti mintázatok jelentősége

Téged mennyire vezérelnek még mindig az elemi ösztönök?

Mikor gondolkodtál el utoljára azon, hogy a reakcióidat mennyiben és mennyire befolyásolja, hogy mit „hoztál otthonról”?

Nem azokra a helyzetekre gondolok, amikor van időd és lehetőséged nyelni kettőt mielőtt reagálsz, hanem mikor elemi erővel tör ki. A zsigereidből. Mikor rád néz a másik és mielőtt még kinyitná a száját vagy akár levegőt venne, belőled már ömlik. Reagálsz arra, amiről valójában még fogalmad sincs, hogy micsoda. Mert nem hagytál a neki időt. Nem adtál a másiknak lehetőséget arra, hogy elmondja.

Mert Te aztán tudod, hogy Ő mit akar mondani. Jobban, mint Ő maga.

Tehát reagálsz, anélkül, hogy tudnád mire. Azaz a másikat átlököd reakció szerepkörbe, mert te átvetted az akciót. Az övét. Elvégre ő szeretett volna valamit mondani, csak nem hagytad, következésképp fogja magát és … ha mázlid van elsétál és kapsz egy lehetőséget lehiggadni, ellenkező esetben marad és belőle is kitör. És akkor megkezdődik a két tűzhányó versengése.

Akkor sincs szerencséd, ha azért sétál el, mert ő ezt tanulta otthon: azt, hogy „béke mindenáron”. Mert akkor benne is csak gyűlik és gyűlik és egyszer irtózatosat fog robbanni. És akkor ott kő kövön nem marad.

Mázlid akkor van, ha azért hagy ott, mert tudja, hogy ez most itt esélytelen, de nyitva hagyja az ajtót – hogy majd beszéljetek róla. Később. Majd akkor, amikor visszavedlettél gondolkodó lénnyé.

Akármelyik is történjék, őszintén, ebben így ki nyer?

Lehet, hogy neked úgy tűnik, hogy Te, elvégre tiéd az utolsó szó – csak marhára nem veszed észre, hogy végül ketten isszátok meg a levét, jó eséllyel nagyrészt Te. Mert neked lesz rosszabb. Mert szépen lassan felépül benned a felsőbbrendűségi érzés, hiszen neked van mindig igazad – hiszen ha a másik szó nélkül elsétál az ezt jelenti, nemdebár?

Hát nem. Ő elsétál, hiszen ilyenkor legtöbbször nincs értelme beleállni a konfliktusba. Mert egy (érzelmekkel) túlfűtött kazánra nem nagyon lehet már pakolni, az már önmagában is robbanásveszélyes. Mint kémiaórán a túltelített sóoldat… melegen felvesz jó sok sót, lassan hűtve megtartja, de abban a pillanatban, hogy belekerül még egy kicsi, az összes felesleg kicsapódik. Kikristályosodik. Ahogy az összes sérelem és sértés is mikor már sok. Mikor már túlfeszítetted azt a bizonyos húrt, de nagyon.

Megéri? Ha úgy gondolod igen, akkor itt a vége, ne olvass tovább. 😀

Ha nem, akkor viszont magától jön a kérdés, hogy akkor miért?

Miért csinálod így? Miért így csinálod?

Miért tör ki belőled az elemi ösztön?

Miért nem tudod meghallgatni, miért reagálsz úgy és akkor? Fordítsuk meg: miért ne tudnád meghallgatni? Miért ne tudnál másképp és máskor reagálni?

Tudsz, csak nem hiszed el. Mert ezt láttad, ebbe nőttél bele, veled is így csinálták vagy annyi bántás és fájdalom ért életed során, hogy védekezési mechanizmusod része lett az előzetes (le)támadás. Úgy érzed, hogy nem önmagad lennél ha nem így tennél. Biztos?

Egy ilyen konfliktusban ki a főnök Te vagy az érzelmeid?

A zsigereid vagy az eszed?

A tudatalattid vagy a tudatod?

Nyelj kettőt, számolj lassan háromig és bökd ki magadnak a választ.

Naszóval, akármennyire is lehetetlennek tűnik, de van kiút. Hosszú út vezetett idáig, ne várd, hogy most viszont csettintésre megváltozzon minden. Kemény munka vár rád – elvégre a tudatalattidat kell újraprogramoznod. Hogy ne akkor és ne úgy reagáljon.

Előre szólok: fájni fog!

Elvégre azzal kezdődik, hogy beismered hogy gáz van, nem vagy tökéletes. Sőt… csúnyán el tudod szúrni a dolgokat. Belenézel a tükörbe és rájössz, hogy nem igazán tetszik amit látsz. Gratulálunk, a nulladik lépést sikerrel vetted!

Most gondolj bele a hosszútávú következményekbe – mi lesz ha így folytatod. Kiket fogsz jó eséllyel elveszíteni? Milyen lesz 10-20-30 év múlva ha így marad. És Te milyen leszel?

Savanyú uborka barátok nélkül? Gyönyörű szép, de halálosan mérgező virág?

Lesznek olyanok, akik nem érdekből vannak veled és a rosszban is kitartanak melletted? És nekik mennyi szenvedést fogsz még okozni a jövőben ha így folytatod?

Ha eléggé fájdalmas amit látsz, az jó, mert még egy fél lépéssel előrébb vagy. Már csak a másik fél lépés kell hozzá – változni. Változtatni azon, hogy reagálsz.

Változtatni magadon.

Jaja, bizony…  megszabadulni azoktól az elemi ösztöneidtől.

Garantálhatom, nem lesz kellemes, egy cseppet sem. Sőt, néha olyan lesz hogy hármat előre kettőt hátra. De az az egy lépés akkor is ott lesz. Mert vagy jól csináltad és abból tanulhatsz, vagy rosszul és akkor meg abból. Csak tanulj. Akarj tanulni. Tűzz ki egy célt – kezd egy kicsivel. És csináld. Hidd el, jobb lesz. És hidd el, megéri. Nem elsősorban miattuk, hanem magad miatt: neked lesz jobb. Ráébredsz majd, hogy tudsz uralkodni magadon (legtöbbször). Nem csak egy ösztönlény vagy hanem gondolkodó ember, aki a másikat is figyelembe képes venni, nem csak önnönmagáról szól az élete. Nehéz lesz. Rohadtul. Döntsd el megéri-e. És ha igen, vágj bele. És ne szégyellj segítséget kérni.

Egyedül csinálva nem lesz objektív visszacsatolás. Nem lesz ki megkérdezze, hogy sikerült-e amit terveztél. Nem lesz aki együtt örüljön veled, hogy ugyan belecsúsztál megint a lefelé menő spirálba, de sikerült a legvégső robbanás – a másik sírva elrohan – előtt megállni és inkább kisétálni a konfliktusból.

Megállítani azt az elemi ösztönt.

Kilökni magad az örvényből ami egyre csak lefelé szív.

Mert most már tudod és érted, hogy az elsétálás nem jelent megadást.

Azt jelenti, hogy a másik nincs érdemi megbeszélésre alkalmas állapotban így felesleges erőltetni.

Érzelmek ellen az érvek hatástalanok, egy ilyen meccsnek már a kezdetén megvannak a vesztesei.

És eljön majd az idő, mikor már bele sem csúszol az örvénybe, hanem még előtte elsétálsz. Mint azok, akik ugyanezt tették, mikor Te voltál a fortyogó vulkán és ezt a saját győzelmednek érezted. Az volt?

Szóval akkor ki is tud kezdeni valamit azzal az vulkánnal? Akarom mondani elemi ösztönnel?

 

Itt a kezem, megfogod?

Facebook oldal

Magyar nyelvű cikkek ITT