Home » Posts tagged 'nagyszülő'
Tag Archives: nagyszülő
útmutató gyakorló nagyszülőknek
Hahó, üdv néked nagyszülő!
Hogy ityeg a fityeg? Akarom mondani, milyen nagyszülőnek lenni? Fárasztó, kényelmes, elvarázsoló, terhes?
Tudom, tudom, egy csomó terhet leveszel a vállukról, főleg az iskolai szünetekben.
És lehet, hogy pont ezért vannak nehéz helyzetben.
Tegyük fel, hogy az unoka teljesen odáig van érted, imád nálad lenni (sajnos ez nem mindig van így). És a szülei? Félreértés ne essék, tényleg van, hogy jól működik a kapcsolat több generáció között. Őszintén jól. Ez a cikk nem nektek szól.
Csak ne feledjük el, hogy létezik az a „jól működő”, amelyben néhányan vagy akár mindenki úgy tesz mintha jól működne.
Csak a béke kedvéért.
És nincs kizárva, hogy végigmosolyogják az ünnepi családi ebédet nálad, aztán mikor hazaértek és letették a gyereket aludni, akkor jön a ventilálás. A gőz kiengedése. Mert sajnos ilyen is van.
És ez nem jó
- se nekik,
- se neked, sőt,
- még az unokádnak sem.
Mert ha nem is érti, de valamennyit felfog a szülei frusztrációjából.
Persze, tudom, csak szólniuk kéne, és
veled mindent meg lehet beszélni, ugye?
Mikor is kaptál utoljára olyan jogos visszajelzést, amelyet – még ha fáj is – méltósággal és beismeréssel tudtál fogadni? Nem megsértődtél, hanem felismerted a folyamatos fejlődés lehetőségét, átgondoltad, és változtattál a hozáállásodon?
Be- és elismerted, hogy ugyan Te felneveltél x db gyermeket és kisujjadból kirázod a válaszokat a szivárvány minden szinében tündöklő helyzetekre, attól még lehet, hogy a Te gyereked és a párja a saját gyerekük kapcsán másképp gondolkodnak és más válaszokat adnak.
Nem úgy csinálják a dolgokat mint Te csináltad. Anno.
Vagy csinálnád most, ha a Te helyükben lennél. Elvégre az élettapasztalat is a Te oldaladon áll. És ezt nem is vitatom.
Azt viszont megkérdezném, hogy a gyereked oldalán ki áll.
Vagy inkább
a gyereked kinek az oldalán áll?
A párjának a párja és nevelik a gyereküket (az unokádat!) a saját belátásuk szerint, vagy még mindig elsősorban a Te gyereked és engedelmességgel tartozik néked, a szülőnek?
Najó, nem feltétlen engedelmességgel, de hát ugye Te, aki sokkal többet megéltél, már csak jobban tudod. Nem?
„Ó édesem, ez tudom milyen, én is átéltem”…
…na ez egyike azon mondatoknak amivel egy mozdulattal ki tudod húzni a talajt a gyermeked lába alól. Mondjuk kivéve, ha már keményen megdolgozott azért a leválásért, amit
Te marhára nem akartál engedni neki.
De most komolyan, direkt szúrsz ki vele vagy ennyire nem kezeled külön önálló egyéniségnek, csak a saját kiterjesztésednek?
Mit akarsz benne, általa megélni?
Nem magadnak szülted, hanem saját magának. Miért akarod mindenáron ketrecbe zárni? Gondolj csak a madarakra amik szabadon repkednek, élik az életüket, de időről időre visszatérnek a madáretetőhöz. Szabad akaratukból. Mert tudják, hogy élelemre lelnek. Gondoskodásra. Olyanra, ami nincs rájuk kényszerítve.
A kényszerítésről jut eszembe: napirend? Tudod, mikor jön az unoka, és otthon – a kora reggeli kelés miatt – kilenckor alvás van. Tudod, ez a napirendje. Ó persze, milyen kellemes is elkényeztetni, és hagyni, hogy tizenegyig kukorékoljon. Tisztában vagy vele, hogy a szülei – jelzem, az egyik a Te gyereked – vért izzadva szoktatják vissza? Hogy a kevés alvás miatt hullafáradtan és totál nyűgösen kell elvonszolniuk egy hisztis gyereket oviba/suliba? Jó ez nekik?
Hasznos ez így az unokádnak,akit mindennél és mindenkinél jobban szeretsz?
Mégis mennyiben válik javára?
Szóval kinél is landol az a felelősséglabda?
A másik ilyen kedvencem az esti fogmosás utáni kakaó. Vagy tej. Vagy tea. Tulajdonképpen édesmindegy, akár csokoládé vagy sütemény is lehet, de akár egy alma is. (Gyerekkoromban a szüleim váltig állították, hogy egy alma megevése kiváltja a fogmosást. Sajnos nekik hittem, nem a gyerekfogászoknak.)
Ki fog szenvedni hosszútávon?
A gyereked, a párja – tudod mennyire nem vicces gyereket fogorvos cipelni, főleg ha csiszolni, fúrni is kell? Sőt, a maradó fogakat is károsíthatja. És tudod ki fog még szívni miatta? A tüncibünci szivedcsücske unokád. Ugyanis az élethosszig tartó következményeket ő fogja viselni.
Tényleg ezt akarod?
Ennyire fontos, hogy a Te – a szülők kérésével akár köszönőviszonyban sem levő – szabályaid legyenek érvényben? Hogy neked legyen igazad?
Gondoltál arra, hogy ezzel esetleg a saját helyzetedet ásod mélyen alá? Fűrészeled magad alatt a fát?
Mert ha jól csinálják, összezárnak.
Igen, akár a hiperszuper nagymama/nagypapa ellenében is. A saját gyerekük érdekében. Hogy mire gondolok?
Nem volt még kétéves volt a nagyobbik mikor elvittük az újszülöttet megmutatni az egyik nagymamának. Készülve a babakocsis sétákra, már elkezdtük tanítani a biztonságos közlekedésre. Például arra, hogy ha van gyalogátkelő („zebra”) akkor mindig ott kelünk át az úton. És ugye ott is csak akkor, ha megadták az elsőbbséget nekünk. Pakoljuk be a kicsit a gyerekülésben az autóba, mikor figyelmesek leszünk arra, hogy a nagymama a kijelölt, felfestett és kivilágított gyalogátkelőtől 10 méterre nevetve fut át a nagyobbikkal az úton. Aztán vissza, ugyanott. Budapest, 2×1 sávos főútvonal. Csak a miheztartás végett.
Nagymama itt bukta el a felügyelet nélküli unokázás lehetőségét.
Nem ellene.
A saját gyerekünk érdekében.
És Te hogy állsz a szülei által felállított szabályokkal?
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT
útmutató leendő nagyszülőknek
Üdv mindenki – aki egyszer majd nagyszülő leszel. Vagy nem.
Tudom, tudom, sokatokban ott lüktet a vágy, hogy megint kezedben tarthass egy pirinyót, érezd a selymes bőrét. És a baba-illat… az feledhetetlen.
Arról nem beszélve, hogy ugye a nagyszülők jellemzően a könnyebbik végét kapják már – az álmatlan éjszakák, a végeláthatatlannak tűnő sírások, a rengeteg aggodalom mind-mind kimarad a nagyszülői szerepkörből. Vagy legalábbis aránylag rövid, belátható időszakokra korlátozódik.
A nagyszülőségben többek szerint az a legjobb, hogy
miénk az élvezet, de a gondok nélkül.
Mert az a szülőké. Lehet „csak élvezni” az unokával eltöltött időt, – a szülői szerephez képest – minimális felelősséggel. És persze
lehet kényeztetni ezerrel…
és gyakran ezzel a saját gyereke(i)d életét pokollá tenni. Csaxólok.
Szóval ama szóban forgó gyermek, az vajon elsősorban a gyereked gyereke vagy a te unokád? Na?
Végy egy nagy levegőt, csukd be a szemed – és képzeld el, hogy a fiad/lányod azt mondja neked: „Soha nem lesz gyerekem.” Na, most, hogy vagy? Milyen érzések kavarognak benned?
Csalódottság, düh? Harag? Esetleg úgy érzed elárult a saját gyereked? Meg merte tagadni a „létezésünk célja a gyermeknemzés” doktrínáját? „Hogy fogok így felvágni a barátaim/barátnőim között az unokámmal?” „Unoka nélkül nem család a család.” „Kit fogok így kényeztetni?” Milyen további hangzatos kesergéseket hagytam ki?
Mélylevegő, merülünk tovább.
Te miért vállaltad a te gyereked?
Hogy legyen kit dédelgetni? Valakire kiönteni a benned tomboló szeretetet? Valódi szeretetet vagy a megfojtós változatát? Azért született, hogy kapjál valakitől feltétel nélküli szeretetet? Aki mást nem tehet csak szeret téged, akárhogy is bánj vele, mert hát „egy anya szereti a gyerekét”?
Jól szereted? Jól szeretted? Mert ám tőled tanulja / tanulta, hogy mi a szeretet.
Mit adtál át neki?
Esetleg azért született, hogy legyen, aki gondoskodik majd rólad mikor öreg leszel? Elvárod tőle? Hiszen „egy gyereknek kötelessége gondoskodni a szüleiről”? Na, és a szülőknek gondoskodni, jól szeretni, és biztonságban felnevelni a gyerekeit nem kötelessége?
Kinek szülted? Kinek született? Neked, hogy neked legyen gyereked? Vagy a szüleidnek / párod szüleinek, hogy legyen unokájuk?
Milyen motivációk vezéreltek abban, hogy gyereket vállalj? És ha megvan az első válaszod, nézz mélyebbre. Aztán még mélyebbre. És légy őszinte. Legfőképp saját magadhoz.
Mert jó eséllyel sajnos van egy marha rossz hírem.
Nem a szüleiteknek született a gyereketek, sőt, nem is nektek. Hanem saját magának.
Ő nem pici te. Nem is pici párod. És nem is kettőtök pici egyvelege. Ő ő. Egyéniség. Egyedi és megismételhetetlen. És igen, az elején nagyon aztán viszont egyre kevésbé szorul rátok, ahogy nő és önállósodik.
Megtanul dönteni és felelősséget vállalni. Önálló, életképes felnőtté válik.
Aztán vagy alapít családot, vagy nem. Vagy lesz gyereke vagy nem. Vagy lesz unokád vagy nem.
Vagy leszel nagyszülő, vagy nem.
Az ő döntésük. Nem a Tied. Hagyd békén őket.
Nem tudod miért nem az a nem. Azért, mert soha nem. Vagy csak most (még) nem. Ha kifutnak, akkor a saját idejükből futnak ki, nem a tiédből.
Aztán még az is lehet, hogy szeretnének csak nem lehet. És hidd el, van amikor egyszerűbb kifelé a „nem akarunk”-kal magyarázatot adni (bár valójában senkinek nem tartoznak magyarázattal) mint ajtót nyitni a sok jószándékú – ám gyakran fájó – tanácsnak a véres valóság bevallásával.
Tudod mikor fogják elmondani, hogy mi a valódi helyzet? Amikor ők akarják. És tudod kinek? Akinek ők akarják elmondani. És lehet te leszel az utolsó, aki megtudja. Ha egyáltalán megtudod. Ő életük. Ő dolguk. Kegyetlenül nehéz helyzet lehet. Legalább ne nehezítsd meg még jobban nekik.
Nézz, mélyen, őszintén magadba: mi lenne ha azt mondaná „soha nem lesz gyerekem”? Hogy reagálnál? És milyen lenne az a reakció, ami felelős felnőttként kezeli a gyerekedet? Amelyik hagyja dönteni és nem kényszeríti rá az akaratát? Na, és milyen lépések vezetnek el téged odáig?
És egy jól működő családban szerintem természetes, hogy a gyerekek – lehetőségeikhez mérten – gondoskodnak az idős szüleikről.
Akik nem várják el ezt tőlük.
Mert nem ezért születtek.
Szóval, hogy is van azzal a még meg nem született unokával?
Itt a kezem, megfogod?
Magyar nyelvű cikkek ITT