Elöljáróban:

Segíteni jó, hasznos és szükséges. Csak legyünk őszinték legalább saját magunkkal szemben a valódi motivációinkról.

Csapjunk a lecsóba, azaz keltsünk egy kis lelkiismeret-furdalást 😊

Valljuk be, legtöbbünk szereti magát fényezni.

Vagy ne valljuk be 😊, de attól még valahol ott nagyon mélyen ott él bennünk a vágy, hogy elismerést kapjunk.

Elismerés pedig sajnos leginkább akkor kapható ha bizonyítjuk, hogy megérdemeljük.

Sőt, gyakran a szeretet is.

 Az egyik ilyen „címke” amivel ki lehet érdemelni mások elismerését az az

önzetlenség.

Jujj, hát milyen szuper vagyok, hogy önzetlenül segítek itt meg ott meg amott és cserébe jujj de cukik hogy ennyire szeretnek és fontos vagyok nekik és ilyen sok likeot kapok Facen és ennyire „zabálnak” engem…

Önzetlenül vagy „önzetlenül”?

Mese nincs, meg kell állnunk és megvizsgálnunk a saját indítékainkat.

Akkor is csinálnám-e

• ha nem kapok likeokat.
• ha nem mutatnák ki, hogy fontos vagyok.
• ha SEMMILYEN elismerést nem kapnék cserébe.

Csinálnám?

Valójában miért csinálom? 

Miattuk vagy magam miatt?

Azzal semmi gond nincs, ha „organikusan”, magától jön a pozitív visszajelzés.

Azért – a célból – csinálni viszont, hogy a saját egomat tudjam fényezni az önzetlenség-e?

A célból csinálni, hogy a

bennem tátongó űrt

– elfogadjanak és szeressenek – ezzel próbáljam betömködni, az önzetlenség-e?

Nincs gond azzal ha magam miatt csinálom.

Az se baj, ha ezzel olyan elfogadást és szeretetet kapok amit esetleg máshol nem.

Ez így win-win. Amíg legalább önmagamnak nem hazudok a valódi indítékaimról.

Tesztként pedig pedig átgondolhatjuk – őszintén -, hogy

• ha úgy döntök, hogy NEM segítek, van-e lelkiismeret-furdalásom miatta;
• ha van, akkor milyen külső behatás miatt érzem úgy, hogy muszáj csinálnom;
• ha nincs külső behatás, akkor mi a belső kényszerítő erő arra, hogy csináljam;
• miközben ott lent mélyen tudom, hogy valójában nem akarom / nem miattuk akarom csinálni. Hanem önmagam miatt.
• Ha önmagam miatt, akkor mi a célom vele: mit pótolok, mit kergetek vele? És némi időt lehet is allokálni az ezzel való mély szembenézésre.

Ha nincs lelkiismert-furdalásom amiatt, hogy nem vállalom (tovább) akkor valóban szabad, befolyásoltságmentes az IGENem is – ha végül úgy döntök 🙂

A két véglet között széles a paletta.

Hol állunk rajta?