Egyszer egy idős pap azt mondta: a Jóisten görbe vonalakon is tud egyenesen írni.
Sok-sok kanyargós életet láttam már.
Mind haladtak a “küldetésük” felé, de senki sem nyílegyenesen.
A kitérők, kanyarok, a buktatók, zsákutcák mind-mind részei az útnak.
Tanítanak, fejlesztenek, korrigálnak, bátorságot adnak.
Nem akkor bukunk el ha nem érjük el a célt hanem ha el sem indulunk az úton.
Mert az út a lényeg.
Az utunkat járva szolgáljuk a küldetésünket.
Ami szerintem nem egy “nagy valami” hanem rengeteg pici dolog amit menet közben megteszünk.
Mert a pici dolgok meglepően sokat tudnak számítani.
Ahogy a Kisherceg mondja:
jól csak a szívével lát az ember, ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan.
Itt a kezem, megfogod?