Juhujj… Darázsfészek 😊

„Tiszteld anyádat és apádat”

„A szüleid vagyunk, nekünk JÁR a tisztelet (és az engedelmesség)”

Na de mihez kezdjen szegény gyerek, mikor azt hallja, hogy a szülőjének JÁR a tisztelet, de nem lát a szülőtől mintát, hogy az mégis micsoda és hogyan kell csinálni?

Amikor csak hallja a gyerek, hogy mi az elvárás (gyakran a „szeretetért” cserébe) de a szüleit nem igazán látja csinálni úgy ahogy neki mondják és tőle elvárják.

Mikor „bort iszik és vizet prédikál”

– a szülő.

Régóta töprengtem már a kérdésen és nem állítom, hogy megtaláltam az igazi, végső választ (van egyáltalán olyan?) de gondoltam bedobom a témát, hátha együtt okosabbak leszünk.

Arra jutottam, hogy kétféle tisztelet van. Pontosabban egyféle tisztelet van, de két szempontból jár(hat) valakinek.

Tisztelet jár a pozíciónak amit valaki betölt.

Például gyerektől a szülőnek, beosztottól a főnöknek.

Nem az embernek szól, hanem a státusznak amit betölt.

Ha a főnököt lecserélik az új főnöknek is jár az ami neki, mint felettes vezetői pozícióban leledző személynek jár. Amiből ha kikerül akkor már nem jár neki.

Aztán van az a tisztelet ami járHAT.

Ez az amit valaki, bármiféle pozíciójától függetlenül, kiérdemel magának.

Hogyan? Azzal ahogyan másokkal bánik. Tisztelettel-e? Őszinte-e? Egyenes-e? Van-e integritása? Szavahihető-e? Megbízható-e? Ez nem jár. Ez ADHATÓ.

Szerintem a gond ott van, hogy vannak akik pozícióba kerülnek és úgy gondolják hogy ezzel meg- és elnyerik mások feltétlen tiszteletét. Mindkettőt.

Sőt, el is várják!

Pedig csak az a tisztelet jár nekik ami a pozíciónak szól.

A másikért, kérem alássan,

meg kell dolgozni!

És ezzel a mozdulattal bekúszik a képbe a gyerek/beosztott dilemmája.

Az a belső, feszítő érzés, hogy valami marhára nem okés de nem tudom megfogalmazni mi a gond. Csak érzem, hogy valami marhára nem kerek.

Az ellentmondás a duma és a tettek között.

Az ellentét a kifejezett elvárások és a bemutatott példa között.

És ez iszonyatosan ki tudja az ember billenteni az egyensúlyából. És persze jó eséllyel önmagában kezdi el keresni a hibát.

Pedig a hiba nem az ÖN készülékében van 😊

Rengeteg ilyen ellentmondásos helyzet van. Több mint sejtjük.

Mit lehet tenni?

Egyéne és helyzete válogatja.

Neki lehet például állni végiggondolni, hogy mik azok a területek amik a (főnöki/szülői) státuszhoz tartoznak, és mik azok amik nem.

Melyek azok a visszajelzések amik a „felettestől” (pozícó) jönnek és melyek azok amik a posztot betöltő személytől. Aztán lehet szelektálni. Ahogy a felettesi visszajelzésekről is meg lehet próbálni lehámozni az emberi részt, talán kevésbé fog fájni. Hogy is mondják? A stílus maga az ember?

Aztán arra is oda lehet figyelni, hogy magunkról mit mondunk el. És nagyon megszelektálni. Kötelező minimumra szorítkozni.

Gyerekként meg még nehezebb.

Mert ott a „főnökök” (szülők) és az ő „csatlósaik” (rokonok, barátok) mind-mind sulykolják szegény gyerekbe hogy mit is jelent a szülők tisztelete, milyen elvárások vannak amiknek meg kell felelni. Miközben ezek egy jó része simán lehet, hogy csúnyán visszaüthet a gyerekre.

Talán valahol ott lehet a kutya elásva, hogy tisztelettel és tisztességgel kell bánni a „felettünk lévőkkel” –

pont mint minden más emberrel.

De jól meg- és át kell gondolni járnak-e nekik bizonyos „privilégiumok” csak azért mert olyan pozíciót töltenek be amilyet.

Attól hogy szülő vagy főnök nincs joga kritizálni, lekezelni, lenézni, a határaimat tiszteletben NEM tartani.

A határaim az enyimek.

A másiknak – akármilyen pozícióban is legyen – kutya kötelessége betartani őket és ha nem tartja be akkor jogom van nekem betartatni vele.

Akkor is ha hisztizik és azt hiszi hogy „joga van”.

Mert nincs.

Egy gyereknek is joga van a saját határaihoz.

Akkor is ha a szülőnek ez marhára nem tetszik.

 

Itt a kezem, megfogod?

Facebook oldal

Magyar nyelvű cikkek ITT